|
|
|
(Él a mese s száll tovább, Margita,
Bár emlékes lelkem olykor kilankad
S új szerelem és új veszedelem
Riadói követelőn riadnak.
Új riadók, csitt, ti még várjatok
S várj, én Adám, a késő énekekre,
Szavak, szerelmek, vágyak úgyis mind itt
Sugarukat te szőke fődre hintik.)
Ottokár volt új, huszár Lenkey,
Párisból haza ő hozott bennünket
S itt hallottuk, hogy Tisza megbukott,
Mert a nagy Titok unokákban büntet.
Be szánom néha, hogy magyar vagyok
S be nem cserélném könnyen semmi mással:
Dőzs nagy-urakkal nyögő kis-úr nemzet
S háborgó népek: hát ennél lehet szebb?
És Ottokár pogányi áldozást
Végzett akkor, hogy utunk véget ére:
»Margitáért - szólott friss-szomorún -
Hulljon kicsit előre szivünk vére
S nagy esküvel esküdjünk vakmerőt,
Hisz itthon úgysincs más szabadulásunk.«
Kissé ránkdőltek titkosan a gondok,
De György harsányan úri áment mondott.
Hazajöttünk s itt minden csüggedett,
Minden kezdést félbátrak abbahagytak
S körülzártak mindent hős pocsolyák,
Kicsi tócsák, tengerekké dagadtak.
E lápvilág volt hát csataterünk,
Itt kellett hát, hogy egymásra találjunk,
Új inzurgensek, pártot ütni készek,
Félig-fölkészült, jó és szánt vitézek.
Mennyit igért az egyszer Budapest
S lendülni-kész itt-amottabb kis medrek:
Csodálatos Tél és kora-Tavasz,
Dalos-frissen mikor összesietnek
Szent olvadás kis csörgetegei,
Mintha a Mesék mély Szerelem-tója
Nagy üzenettel hívná össze őket,
Margitát s a nyugtalan szeretőket.
Így vallott Ottokárnak Margita:
»Máskor talán minden másként lehetne,
Lehetnék kapós zsidó-feleség
Vagy zsidó Beniczkyné Bajza Lenke,
De most az Élet itt élni akar,
Ahogy soha, engem hív s vele tartok
És úgy lesz, ahogy dacosan kimondtam:
Ottleszek minden szédült izgalomban.«
»Élő, száguldó valaki leszek,
Ki asszony-árral csermelyeket áraszt,
Hites úrasszonya valakinek,
Ki azt hiszi, hogy ő az, aki választ.
S benne akarok lenni osztozón
Minden mai Valaki életében
S asszony-rangom készítem úri módra
Szabad, gyönyörű megélnivalókra.«
És Ottokár leejtve várt fejét,
Ájult-durvát nem mondott Margitának:
Már tudta, hajh, ő nem terelheti
E szép nyakat szegénységes igának
S el kell bocsássa, mert élni akar
S mert ez akarás Hunnia pecsétje:
Pecsét-jel, melyet ezeren óhajtnak,
Piros pecsétje éhes, piros ajknak.
Vén Árpád-lap s ifjú, piros pecsét:
Ez volt akkor mi álmainknak álma
S egy nő, aki szeret vagy nem szeret,
De ott kereng nagy álmunkra vigyázva,
Kinek nem fontos, mennyi életet
Pusztít a mi vad hordású, nyílt aknánk,
Kinek tán e nagy harc-gyűlés is semmi,
De kortársnál mégis több akar lenni.
S én Ottokárnak magyaráztam el,
Elmagyaráztam százszor, békitően,
Hogy jobb nekünk az élő Margita
Férje-urával, mint a temetőben,
Hol eddig szépen elnyugodtanak
A mi nem-jött, sohse-volt Margitáink
S ha most van egy, az mégis azt jelenti:
Zsidó réven, de megtérül a senki.
S aztán még százszor magyaráztam el:
Margita másé, hogy majd újhodottan
Keressen föl bennünket lebbeteg
E vándorlós, sívó, magyar homokban
S hogy végre is s mégis zsidó leány,
Kit torz házasság emel önmagához
S hogy lesz-ura, bárhogyan is ne tessék,
Tán holnap nagy, nevezetes jelesség.
Addig pedig a Margita ura,
Ha hiszi, hogy az, hát e hittel éljen
S csapkodja addig meleg szárnyait
Mellette a nő vágyón és fehéren,
Ő, aki szivére úgy szedeget
Fürtös és ellenes szenzációkat,
Mintha nem tudná, hogy táncos, nagy, küldött
Útján kisérik óvó, zengő kürtök.
Talán szerethette is az urát,
Hiszen vannak rövid órás, nagy titkok
S néha szerelmeken visz át az út
Az igazi, szerelmetes, nagy Hídhoz,
Melyről szédülni a legboldogabb
S zuhanni jobb, mint cukros mennybeszállás.
Margita a nagy Hídnak szállt repülve,
Nagy szándékkal kicsit szerelmesülve.
S ekkor szép keggyel így szólt a parancs:
Hát engedjük Margitát röpülésre,
Hát engedjük meg, hogy kinek-kinek
Most harcunkból jusson ki a dú-része
S ha Margita egyszer szárnyat csüggeszt,
Majd az menjen utána, kire vágyik
S addig hagyjunk szabad utat a vágynak
S minden becsületes, magyar zsiványnak.
S amikor férjhez ment volt Margita,
Mi őrülten s nagy-feledten csatáztunk,
Tán Ottokár volt az egyedüli,
Kit fölturbált mi csúnya megaláztunk.
Én rikkantottam nagyszerűeket
S egy más nőhöz hazudtam tartozásom,
De Ottokár közülünk tán legjobban
Várt, várt, várt és mind vártunk nagy-titokban.
Összeomlásoknak ideje volt
S ez összeomlást már előre láttuk:
Az úrfajták akkor egymás között
Gyujtogatták és oltották a lángjuk.
Mi már tudtuk, hogy a halálbagoly
Föluhuzott fejük fölött vidáman,
De azt is tudtuk, hogy ilyen ledérnek
Indult forradalmak nem hamarost érnek.
Margita élt, szült, sírt, írt és akart,
Jelképes útját tele-teleszőtte
Ákombákommal Sors íródiák
S a Szerelem, mely felé ment előre,
Holott soha tán kit sem szeretett,
De sorsa volt szerelmeket mutatni
S hogy ajkam egyszer fehér karját érte,
Esküszöm, hogy minden csatánk megérte.
Átlépés valahonnan valahova – vagy talán valakiből valakivé. A koncert egyszerre lesz lezárás és újrakezdés - az azonos című dal ezúttal egy egész koncertté tágul, és egy különleges utazásra invitálja a látogatókat.
A frontember, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit
Az elmúlt hónapok eredetileg fesztiválfellépésekkel és közös élményekkel teltek volna, ám frontemberük, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit. Éppen ezért az idei zárókoncert még nagyobb súllyal és még intenzívebb energiákkal fog szólni – valódi ünnepe lesz annak, hogy ismét együtt lehetnek a közönséggel.
TRANSZ – ez az este címe, állapota, kiindulópontja
- Az elmúlt időszakban sokféle transz állapotban voltunk, legjobban talán egy függőleges utazásnak, az álom és valóság közti lebegésnek jellemeznénk. Nagyon jó volt elővenni a Transz című dalunkat is, nagyon illik a mostani hangulatunkhoz - hangsúlyozta a zenekar.
Két évvel ezelőtt - szintén a Park zárónapján - az űrbe utaztunk a csapattal, míg tavaly a Semmi vetett véget ennek a térbeli kalandozásnak. Most pedig egy újabb fordulóponthoz érkeztünk.
A transzcendens élmények, az átváltozás lehetőségei kerülnek középpontba, és elindulunk egy újabb utazáson - de ezúttal befelé.
- Több dalunkon változtatunk a Budapest Park koncertünkre, olyan formában kerülnek színpadra, amilyenben még nem volt hallható azelőtt sehol. Így idézzük meg a transz állapotot, vagyis azt, hogy nekünk ez mit jelent - fogalmazottt a formáció.
A koncert nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is szokatlan lesz
A zenekar tagjai ezúttal egysoros elrendezésben állnak majd a színpadon, kifejezve az egységet és a közösséget.
Az Elefánt életében - ahogy ők fogalmaznak - valahogy minden fontosabb esemény “Parkról Parkra” történik, és minden alkalommal különleges, egyszeri és megismételhetetlen műsorral készülnek ezen a helyszínen. Október 4-én tehát nem csupán egy koncert zárja a Budapest Park 14. évadát, hanem egy új időszámítás veszi kezdetét. A TRANSZ egy kapu – és aki átmegy rajta, biztosan hoz magával valamit a másik oldalról. Ráadásul az állatok világnapján egy másik “állatos” zenekar melegíti a színpadot az Elefánt előtt - az este vendége Kolibri lesz.
Fotók: Elefánt/Sinco
