|
|
|
A Herkules-bölcsők ideje volt
S még a Sors sem aggoskodott miattunk
S mi, azóta már fölnőtt valakik,
Unalmunkban kigyókat fojtogattunk
S nem volt jelszónk a forradalom,
Csak tudtuk, hogy hős Jövőkkel jegyződtünk.
Kit itt, kit ott érlelt a Sors, a lomha,
Nagy, illetlen, magyar forradalomra.
És Páris volt hazánk helyett hazánk,
Magyar-becsmérlés fájdalmatos kéjünk.
Kerültük a dunai Ázsiát,
Hogy dühvel, mindig, csak róla beszéljünk.
Arany János volt végső lobbanás,
Süket és sötét volt a magyar lélek,
Majd harminc évet rossz álomban szunnyadt,
Míg csalt, ágált, élt a politikushad.
Köd a boulevard-on s köd a sziveken,
Mély bánatok, kiket az Ősz kovácsolt,
Csilinges, kis, honi históriák,
Mögöttük a vén Hunnia, a rácsolt,
Otthon minden félszeg, vigasztalan,
Itt rámolunk egy bolond-szebb Jövőre,
Bízót nem kapva s másokért is bízván.
Akkor jött volt először Tisza István.
Otthon a csöndes, piszkos erjedés
Utálatos halál-ideje tartott,
Mikor Párisban kék, magyar acél
Masszájából formálódtak a kardok.
Kardok, később majd hazaérkezők
Lelkünkért s pro pátria, libertáte.
Együtt forrtunk ott, ki must, ki félig-bor:
György úr, jogász, én s Ottokár, a piktor.
Páris akkor még nem volt csámborult,
Hunn gyülevész-had sűrü menedéke
S otthon se tudta több, mint száz magyar,
Hogy tőlük fél a petyhüdt, úri béke.
Kis, űzött, éhes, vad csapat valánk,
Kiket a Sors méltán messze-zuhantott,
De már honnról piroslottak a rózsák
S egy-kettőnkre az örökkévalóság.
Akkor nagyon Tisza Kálmán-szagú
Volt még mindig e Bécs-vorstadti élet:
Zsidó báróság, türelmi adó,
Dzsentri, mágnás, pap és tűrő cselédek.
Kasztjából ritkán és óvatosan
Mert valaki vágyódón kinyujtózni.
Hiszen nem volt másabbul sokkal, mint most,
De rémnek hittek egy Vázsonyi Vilmost.
De hallottunk már merészségeket
S pesti Eszterek kezdtek öltözködni,
Zsidók közül támadott férfi, nő,
Ki bátrabb, szebb s több volt, mint mind a többi.
És lent, a Pest-szabásu végeken
Rejlő jelre vártak nyugtalan ifjak
S Bródy Sándornak jó hívei nőttek
S nem azért, mert szép s kellő volt a nőknek.
Szélvész-várásban telt hát az idő,
Szélvészt, asszonyt s újat várt a triászunk.
Közös nőnk volt egy fehér, távoli
S ültük vele ledéren lelki nászunk.
Zsidó leány - mondtuk -, szimbóluma
Ránk-siető, új, szép, magyar időknek.
Addig is, bár nem voltunk nagy-serények,
Éltünk álmaink sok-sok istenének.
Sok politika és sok szerelem
S kavarogjon a holt, magyar, pimasz tó,
Sok buja vers, utazás, papfalás
Volt tervem és sok, hangos, nép-riasztó
Zenebona, rivalgó újitás:
Egy poéta-Széchenyi vágytam lenni
S mellékesen, hogy lábunk frissen szedjük,
Vészi József és Bartha Miklós együtt.
Az Ottokár bolond, nagy vásznain
Forró testű nők tobzódtak, lihegtek
S György is, bár módján, szerény-csöndesen
Zsákmányára készült asszony-sziveknek.
Páris, dicsőség, harc és szerelem
Lázát hordta mindhármunk ifjusága.
Ifjú fejünk Égnek s csodáknak szegzett,
De Ottokár volt a leghívőbb, legszebb.
S a nők közül szent híreket dobott
Felénk a lyány, kit hívok Margitának.
Ifjú szépségét növelte a tér,
Legenda, pletyka és a furcsa bánat,
Mely kijóskodott a szemeiből
S Erdős Renée-t ütő vers-vágya, vére
S Párisban, hol vágy akkor annyi termett,
Távolról is kincsünk volt ez a gyermek.
Ez a fél-nő és fél-irodalom
Volt az asszony-neműeknek tetője
S Györggyel, ki dzsentris, finom, hallgatag
S Ottokárral együtt reszkettünk tőle
És vártuk akkor a nagy amazont,
Vártuk és féltünk, hogy el talál jönni.
Piktorom, kivel majdnem egy-az voltam,
Margitát vallott, sugton, félig-holtan.
És hányszor átvitáztunk éjeket,
Mert tudtuk, hogy immár hajtja a vágya
És szépsége a szépségek felé,
Az életbe, szerelembe, világba.
S hogy egyikünk sem lesz a kezdete
A kezdetek legeslegszebbikének,
De legalább kinek lesz első nője,
Vigye majd ki boldog virág-esőbe.
Együtt-bódultunk, én, György s Ottokár,
Alkonyati, szörnyű, párisi zajban.
Izgult, főtt Páris, hírek jöttenek:
Kozákéknak legkeletén nagy baj van.
S összekarolt a Nippon-babona,
Japán-rokonság éltette a gőgünk,
Vágyunk, rabságunk, szerelmünk és lázunk.
Vén Földünknek még majd mi magyarázunk.
Ekkor és éppen ekkor jött a hír,
Hogy minden mást szivünkről leszakasszon:
Párisba jött a mi menyasszonyunk,
De ki most már, jaj, igazán menyasszony.
Hogy Margita most már élni akar,
Férj lesz hamar első, nagy stációja.
Csak Ottokár maradt meg tréfás hősnek,
»Fiúk - szólt vígan -, a japánok győztek«.
És föltárultak előttünk csaták
S csaták fölött Margita fehér árnya,
Ahogy bennünket, balga fiukat,
Hí a harcba, magához, haza, várva
S hogy minden bennünk csak: Ő, Margita,
Menyasszonyunk, a csodás ismeretlen,
Ő, akiért minden vágyunk nyilallik:
Hungária, ha blaszfémnak is hallik.
Díjjal ismerte el a szerzők munkáját a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete.
Példakép kategóriában Hrutka Róbert, életmű kategóriában Németh Gábor, míg újító kategóriában az Akkezdet Phiai kapta a különleges beton plakettet.
A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete 250 tagot számlál, és sok ismert zenészt tud a soraiban.
Az egyesület alapvető feladata
Alakulása, azaz 2007 óta a könnyűzenei szerzők általános érdekképviselete, tagjainak érdekvédelme és érdekérvényesítése. A szervezet díjat alapított 2023-ban azzal a céllal, hogy a magas színvonalú alkotó és előadó-művészeti tevékenységeket elismerje és ösztönözze.
- A díj nem közvetlenül egy adott év teljesítményét, hanem az alkotó szakmára kifejtett hatását értékeli - fogalmazott Bíró Zsolt, a SZERZŐK Egyesületének elnöke, aki a díjazottakat személyesen felkeresve adta át a különleges, vízcseppet és hullámokat ábrázoló beton plaketteket.
Példakép kategóriában az elismerést Hrutka Róbert Artisjus- és Fonogram-díjas zenész és zeneszerző kapta.
Eddigi pályafutása során több mint 200 nagylemezen dolgozott, és közel ezer reklám - és filmzene megírására kérték fel. A díj átvételekor arról beszélt, kizártnak tartotta pályája elején, hogy valamikor példakép lehessen.
- Egyáltalán azt sem gondoltam, hogy zenész leszek. Gyerekkoromban elvesztettem a hallásomat, nem tudtam beszélni, hét éves koromig jártam a kórházakat. A doktor bácsi azt mondta, hogy majd megtanulok beszélni, a hallásom viszont már nem lesz jobb, legfeljebb nem leszek zenész. Ezek után a hangszer jelentette nekem azt a kaput, amit meg tudtam nyitni önmagam és mások felé is. Kiskamasz koromban eldöntöttem, hogy nekem ez lesz az életem – mondta el Hrutka Róbert.
- „hiszek abban, hogy pár jó hang is képes megváltoztatni a világot. A zene pont olyan, mint az élet: megírjuk, eljátsszuk, és nem marad utánunk semmi, csak a dal. Most ezt a dalt írjuk egész életünkben”.
- fogalmazott Hrutka.
Hrutka Róbert és Bíró Zsolt, a SZERZŐK Egyesületének elnöke
Fotó: Bellon-Nagy Kata
Újító kategóriában a díjat az egyesület elnöksége az Akkezdet Phiainak ítélte oda, mint a budapesti underground hip-hop legfontosabb csapata.
A beton plakettet együtt vette át a három tag, azaz Saiid (Süveg Márk), Újonc (Závada Péter) és DJ. Frequent (Havas Patrik).
- Mindig is újdonságra törekedtünk, volt bennünk egy konvekciókkal szembeni lázadás – fogalmazott Závada Péter. - Underground akartunk maradni, de aztán nem jött, vagy nem teljesen jött össze.
Süveg Márk szerint manapság nehéz újat kitalálni, mert már minden meg lett írva. Az a fontos, hogy befelé, és csapat esetén egymásra kell figyelni, és nem visszaigazolást várni a social mediában. Havas Patrik úgy véli, mindenkinek önmagának kell maradnia ahhoz, hogy maradandót tudjon alkotni.
A SZERZŐK Egyesülete az életműdíjat Németh Gábor dobosnak, dalszerzőnek adományozta.
Németh Gábor
Fotó: Bellon-Nagy Kata
Játékát számtalan együttesből ismerheti a közönség, legyen az a Bikini, a Skorpió, a Beatrice, a P. Mobil vagy épp a róla elnevezett Németh Gábor Project.
- Aki valamikor elkezdte a zenélést és komolyan gondolta, annak nincs vége soha, maximum a föld alatt
– mondta el Németh Gábor a példakép díj átvételekor.
- Eredetileg csellózni tanultam, és 8 év után váltottam át a dobra. A célom az lett, hogy a legjobb dobos legyek, rengeteget gyakoroltam. Millió zenekarban játszottam, és a pályafutásom csodálatos ilyen szempontból is.
Videók a három díjátadásról
Kiemelt kép: Akkedet Phiai/Bellon-Nagy Kata
