Az új, magyar Sionnak énekét
Kezdem, kit egykor Néked megajánltam,
Hűvös nővérem, lyányos Margita,
Régen és majdnem szerelemre-váltan,
Mikor epedtem nagy-hitetlenül,
Unott asszonyhoz vakul láncozottan,
Furcsa arcom hogy finom nőknek tessék
S gyötört az Élet, e drága betegség.
Fehér éjek szent valamelyikén
Csók-vágyban fáradt ajkam megvonaglott
S mert tán féltetted az ajkaidat,
Kiadtad a szórakozott parancsot
Hosszú énekre (mondjuk, hogy regény),
Milyent (Te mondtad) senki más nem írhat
S én megigértem: lelkem lehiggadván
Megírom sohsem-jöhet péntek napján.
Be soká vártam a jó higgadást
(És akkor a Halált gondoltam ennek),
De, íme, szinte harmincöt, vad év
Szántásain vidám éhek teremnek,
Sorsomat jobban érzem valahogy,
Mint küldöttnek hitt, szép, lírás időkben:
Ma sem hajlok még bölcses duzzogásra
S áldott valómnak ez ős buzogása.
Higgadjon, ki nem Sorstól küldetett,
Jöttét, korát ki nem rántja előre,
Mi két olyan mai ember valánk,
Életük kiknek száz másokért pőre.
Égnek képedt az új magyar Sion,
Mikor törvényit szemeinkbe rázta
S mi indultunk le ál népünkhöz mélán,
Kezet sem fogva a Hegy szakadékán.
A magyar Sion (beszéltük, mi az):
Soha ilyen szép nem volt a magyarság,
Ennyi Isten nem ült még egy Siont,
Ennyi törvény nem volt, hogy meg ne tartsák.
Ennyi zavar, vágy, indulat, zsidó
Nem tombolt soha semmiféle népben
S tán megkimélem hitességtől énünk:
Meg kell íródjék ez a mi regényünk.
A zsidó-bolyt pedig megbolygatom,
De csak kettőnk kedvéért egyelőre,
Nem vagyok gróf, pap, léha vagy zsidó,
Ügyes vagy seftes: hát nem félek tőle.
Lásd fölemelten az én szivemet,
Kiről már régen úgy megfeledkeztél
S emlékezz, hogy a mi regényünk átka
Épp a Sionnak mai furcsasága.
S a mi regényünk bomlott nem-regény,
Majdnem semmi, tehát el kell takarni,
Nem volt benne lakos teljesülés,
Kunyhó, kastély, ágyas lugas, se garni:
Nagyon magyar és nagyon együgyű
Találkozás e terhes Hunniában:
Találkoztunk, mi száz korszakkal ér fel,
Fölvadult szittya s frányás, zsidó némber.
Bűnös, dús, büszke, harcos életem,
Melynek évei kissé kitolódtak,
Most, ormosodó évek ormain
Tűnik csak igazán élnivalónak
S esték, akiknek láza befogott
Két, nyugtalan, zászlós és mohó lelket,
Teljes bővében s ismertén a nőknek
Látszanak végül istenin dicsőknek.
És így szép az, hogy nem találkozunk
S nem tudjuk egymást öt vagy hat év óta,
Nem volt testünkön pesti figyelés
S szüretre érett e gerezdes nóta.
S még jobb volna, ha nem emlékezel
Én rútitó és meghurcolt nevemre.
Grieget játszottad s verseimet mondtad
Hozzá az okosoknak s bolondoknak.
Hallottam, hogy furcsultak napjaid,
Kiknek mámorát hűn senki sem issza,
Tudom, hogy útjaid zeg-zugosak
S csak hiuságból nézel néha vissza
S nem tudom, hogy még gondolsz-e reám
(Már lemondtam a kényeztetésekről)
S a Nő (magunk közt) úgyis annyit ér fel,
Amennyit hozzá férfi-hajlam képzel.
Valószinű, hogy írónő leszel
E torzitottan szép, magyar regényben
S minden másképpen kicserélve jön,
Amit éltünk, éltetek és én éltem
S én nem tudom, hogy micsoda leszek:
Késett megvetőd vagy rajongó párod.
Egy bizonyos, hogy nem leszek az útban
S hogy ki vagyok, azt úgyis sohse tudtam.
És nem is fontos, sőt hűbeleség
Mi regényünknek sora, módja, rendje:
Valakinek későn visszaköszön
A rövidlátó, szegény Ady Endre
S valakiért, ím, ezt a gőg-lirát
Sekély mesével, önmagát titkolva,
Csak úgy és akkor, ingyen fölcseréli,
Mikor életét nem írja, ha éli.
Keresgéltél-e sokat, Margita?
Én nagyon és dühösen úgy akartam,
Hogy feküdjek végre megenyhitő,
Szívó, fehér, bús, szép, de puha karban.
Az enyémnek kék és nagy a szeme,
Tizenhatot futtattam el miatta.
Te vagy a hozzám-hangolt zsidó vétség
S érted úgy szólok, bárgyuk is megértsék.
Tehát elküldöm e versezetet
Neked, akit csak egy éjen kivántam
S aki mégis tartós és nagyszerű,
Mindig úton, kinézten és kihánytan
S ha jó lesz, akkor Neked köszönöm
S fordítottan Te kapsz majd szemrehányást,
Mert hogy tartom magam egy csöppet nőnek,
Maradjak meg íly igazságtevőnek.
Szép lesz ez a mi nem-történetünk
Minden bogaként a magyar Sionnak,
Hol annyi már a józan, praktikus:
Hatványoznak, gyököznek, ám kivonnak.
Jöjjön hát gyorsan mi két életünk,
Mely nem tudott soha eggyé fonódni.
Cimbalom-tus és most figyelni tessék:
Következik a következetesség.
Átlépés valahonnan valahova – vagy talán valakiből valakivé. A koncert egyszerre lesz lezárás és újrakezdés - az azonos című dal ezúttal egy egész koncertté tágul, és egy különleges utazásra invitálja a látogatókat.
A frontember, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit
Az elmúlt hónapok eredetileg fesztiválfellépésekkel és közös élményekkel teltek volna, ám frontemberük, Szendrői Csaba betegsége miatt a zenekarnak át kellett írnia a terveit. Éppen ezért az idei zárókoncert még nagyobb súllyal és még intenzívebb energiákkal fog szólni – valódi ünnepe lesz annak, hogy ismét együtt lehetnek a közönséggel.
TRANSZ – ez az este címe, állapota, kiindulópontja
- Az elmúlt időszakban sokféle transz állapotban voltunk, legjobban talán egy függőleges utazásnak, az álom és valóság közti lebegésnek jellemeznénk. Nagyon jó volt elővenni a Transz című dalunkat is, nagyon illik a mostani hangulatunkhoz - hangsúlyozta a zenekar.
Két évvel ezelőtt - szintén a Park zárónapján - az űrbe utaztunk a csapattal, míg tavaly a Semmi vetett véget ennek a térbeli kalandozásnak. Most pedig egy újabb fordulóponthoz érkeztünk.
A transzcendens élmények, az átváltozás lehetőségei kerülnek középpontba, és elindulunk egy újabb utazáson - de ezúttal befelé.
- Több dalunkon változtatunk a Budapest Park koncertünkre, olyan formában kerülnek színpadra, amilyenben még nem volt hallható azelőtt sehol. Így idézzük meg a transz állapotot, vagyis azt, hogy nekünk ez mit jelent - fogalmazottt a formáció.
A koncert nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is szokatlan lesz
A zenekar tagjai ezúttal egysoros elrendezésben állnak majd a színpadon, kifejezve az egységet és a közösséget.
Az Elefánt életében - ahogy ők fogalmaznak - valahogy minden fontosabb esemény “Parkról Parkra” történik, és minden alkalommal különleges, egyszeri és megismételhetetlen műsorral készülnek ezen a helyszínen. Október 4-én tehát nem csupán egy koncert zárja a Budapest Park 14. évadát, hanem egy új időszámítás veszi kezdetét. A TRANSZ egy kapu – és aki átmegy rajta, biztosan hoz magával valamit a másik oldalról. Ráadásul az állatok világnapján egy másik “állatos” zenekar melegíti a színpadot az Elefánt előtt - az este vendége Kolibri lesz.
Fotók: Elefánt/Sinco