



Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz
S gazdag pillangó-szárnyakat adott,
Szavak, »szárnyatok bársonyára«
»Szedegessetek violaszagot«,
Midőn felröpködtök Őt dicsérni.
Ő volt honjában legbujdosóbb magyar,
De fényküllőzött fél magyar eget
S elhagyhatták remények, Lillák,
E bús legény tréfált és szeretett
S dalolt, mikor már sipolt a melle.
Sohse tompult el elméje, sem szive
S bár lét-nem-léten töprengett sokat,
Kandi vérrel járt Pán nyomában
S megleste a fürdőző lyányokat
Szomjas nyáron berkes patakpartról.
Gyepedző sírján, úgy, amiként Hafíz
Sírján szűzekkel Ő tartata tort,
Zilálja csókos lyány rózsáit
S öntse víg ifju a tűz-buja bort,
Mintha Csokonai úr csak aludna.
Csókoljuk jól meg az Ő ifju szivét,
Csiklandós, szép szív volt s ma is meleg
S ha bágyadás nem ült szivünkre,
Kiszállnak a finom, friss kellemek
Vitéz Mihály gyepedző sírjából.
Ím, itt a kor már, melyben fölötte is
»Egy hív magyarnak lantja« kacag, zokog,
Itt a tapsos, föltámasztó nap,
Vitéz sírján ébredt, vidám okok
Röpítnek ki bennünket a Télből.
»Mint lenge párák éjjeli csillaga«
Indult el Ő s, ím, kövült Nap leve
S a debreceni Nagyerdőre
Éppen úgy tűz káprázatos heve,
Mint finnyás népére Pest-Budának.
»Kartács-világban« élünk, bizony igaz,
De Vitéz tudta: ez lesz a világ
S ha nem sokat segít Botond-bárd,
Ma is virág és kard is a virág
S Bizánc-kaput vág be egy vitéz csók.
»Mindig 'vitézek nemzete' volt nevünk«,
De valánk búsak és szerelmesek,
Ám lelkünk nem volt Élet-járó,
Csupán tán a Halálnál kevesebb,
Miként a Vitéz Mihály úr lelke.
Kinek bú, bor, nő, gond dúsan adatott
S a mi fájásunk volt az, ami fájt,
Ébresztésünk ne fájjon néked,
Csokonai, híres Vitéz Mihály,
Mindnyájunknak atyánknál atyábbja.
Te, pátriárkák ős-deli sarja, Te,
Ki fogod mindig Lillád derekát,
Öleled e kis magyarságot,
Te örök, ó s új hunn poétaság,
Óh, ébredj, valahányszor ébresztünk.



Müller Péter Sziámi és zenekara életének egyik legjobb estéje volt az eredetileg egyszerinek tervezett Franciás Koncert Csemer Boggie-val. Ezért döntöttek úgy, hogy lubickolnak még egyet a fergeteges francia sanzonokban, balladákban és a népdalokban.
Müller Péter Sziámi-dalszövegek itt.
Tartsatok velünk a Marczi(bányi) téren december 28-án! Jegyeket a fa alá vagy a kalapotok mellé - de csak ha van kedvetek egy estényi derűre és felüdülésre kultúrtörténeti anekdotákkal fűszerezve.
Egy kis betekintés a csodálatos este hangulatába itt.
A kedvezménykód a kedvezményes kuponhoz SZIABGGI1228 kedvezményes jegyár (-20%). Egy vevő maximum jegyet vehet a kóddal.
Kezdd Müller Péter Sziámival 2026-ot
Ha szilveszter után tápászkodsz, esetleg le sem pihentél, ott a helyed a Gödörben. A legjobb Sziámi, URH, Kontroll és újabb dalok, fergeteges újévi mulatság.
Fotók: Müller Péter Sziámi