|
|
|
| Előadó: | Szabó Ádám |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Széki Attila "Curtis" Szabó Ádám |
|
Vígh Arnold Széki Attila "Curtis" Szabó Ádám |
|
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Elfáradt minden porcikám
Kínos, mert üres az összes pohár
A holnap már most fáj
Kikészítettem az új ruhát
Remélve, hogy lesz egy új barát
Ki észrevesz
Elváltam az összes embertől
Ki szájára vette a teremtőt
A bőrt a képről leszedtem
Ebből varrtam az új ruhát
Sajnos tökéletes volt rám
És ez nem egy jelmez
Mert ez vagyok én
Ki fáradhatatlanul küzd amellett
Hogy mindenkiben legyen egy bizonyos jellem
És ne úgy éljen, mint egy gonosz szellem
Én végzem a dolgom, nem vár a poklom
Az úr a sorsom, az ima az otthon
De ki vagy te? Mit akarsz az élettől
Mikor félsz te a saját véredtől
Nekem a jegyem a végtelenbe szól már
Istenem most hol vár, nem itt a pultnál
Magamat szedtem rá csúnyán
Őrangyalom húzd rám a csuklyám
A lelkekben nem találtam se szépet, se jót
Elfáradt teste, küldd a mindenhatót
Minden züllött arc megmarad, az emlék
Ez sírgödör, fázok, már rég elmennék
Ez a saját poklom, nem vagyok vendég
A nevemet egy panel falára fessék
Egy virrasztásom az éjszaka leplén
Úgy lesz, mint anno jó anyám keblén
Mert ez vagyok én
Ki fáradhatatlanul küzd amellett
Hogy mindenkiben legyen egy bizonyos jellem
És ne úgy éljen, mint egy gonosz szellem
Én végzem a dolgom, nem vár a poklom
Az úr a sorsom, az ima az otthon
De ki vagy te? Mit akarsz az élettől
Mikor félsz te a saját véredtől
Egy számkivetett, ki békére lelt a csendben
És érzi, hogy elhal a hang a téren
És úgy ölel át, mintha félne
Hirtelen üres lett néhány pohár
Tudtam, hogy ellep majd minden mocsár
Sötét szobák, ez a magány
Mert ez vagyok én
Ki fáradhatatlanul küzd amellett
Hogy mindenkiben legyen egy bizonyos jellem
És ne úgy éljen, mint egy gonosz szellem
Én végzem a dolgom, nem vár a poklom
Az úr a sorsom, az ima az otthon
De ki vagy te? Mit akarsz az élettől
Mikor félsz te a saját véredtől
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
