dalszöveg, előadó kereső
Dalszöveg, előadó kereső
előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Tartalom
Kelemen Kabátban: Együtt

Kelemen Kabátban - Együtt

off off off off off
Album: nincs kép
Megtekintve: Ma 3, összesen 4806 alkalommal
Tartalom
Dalszöveg

Együtt

Annyi minden van még bennem
Amit nem kell hogy megérts
Hogy elmondjam, egy élet is túl kevés

Ezer könnycsepp az arcomon
Szívemben háború
A mosolyom begyakorolt
Mögötte súlyos, sötét ború

Nem én választottam
A bánat választott engem
Egy megáradt folyó magával vitte
Elveszett lelkem

Annyi minden van még bennem
Amit nem kell hogy megérts
Hogy elmondjam, egy élet is túl kevés

Ölelj át, hogy legyen
Egy percig napsütés
Veled egy élet is túl kevés

Együtt éreztük céltalan
Együtt kérdeztük, merre van
Megtaláltuk végre egymást
Egyik támasz, a másik társ

Együtt éreztük céltalan
Együtt láttuk, hogy merre van
Űztük-hajtottuk hajnalon
Üdv élet, viszlát fájdalom

És elsodort a szél
Fellobbant a tűz
A harc értelmet nyert
Hogy ezért voltam szűz

És édes lett az íz
A vándor megpihen
Mind vadak vagyunk
Élünk, meghalunk
Csak élünk s meghalunk

Annyi minden van még bennem
Amit nem kell hogy megérts
Hogy elmondjam, egy élet is túl kevés

Ölelj át, hogy legyen
Egy percig napsütés
Veled egy élet is túl kevés

Együtt éreztük céltalan
Együtt kérdeztük, merre van
Megtaláltuk végre egymást
Egyik támasz, a másik társ

Együtt éreztük céltalan
Együtt láttuk, hogy merre van
Űztük-hajtottuk hajnalon
Üdv élet, viszlát fájdalom

Annyi minden van még bennem
Amit nem kell hogy megérts
Hogy elmondjam, egy élet is túl kevés.

előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Hírek
Hírek

Coca-Cola SZIN: Legyünk együtt úgy, ahogy jól esik

A fesztiválozók által beküldött, félresikerült randik sztorijait kommentálja az ismert műsorvezető, Schumacher Vanda, valamint Ács Fruzsina humorista a közelgő Valentin-nap alkalmából. 






A Coca-Cola SZIN social felületein megjelenő videókkal a mindennapi gesztusok és a valós együttlét fontosságát hangsúlyozza a nyárzáró fesztivál. Nincs kötelező romantika, nincs megfelelés.

 

Ha valakit szeretsz, egész évben lehet szeretni, ha pedig egyedül vagy, akkor sem kell magányosnak érezni magad – hirdeti a Szegedi Ifjúsági Napok a Valentin-nap alkalmából megjelent videóiban. 




„A SZIN egész évben a valódi találkozásokat és a szabadságot ünnepli. Nincs elvárás és nincs megfelelés, így Valentin-napon is elengedi a kliséket” – meséli Schumacher Vanda, a SZIN háziasszonya.  „A nyárzáró fesztivál üzenete ugyanaz februárban is: legyünk együtt úgy, ahogy jól esik. Beszélgessünk, nevessünk, bulizzunk, találkozzunk. Offline” – tette hozzá.


A kampányt anti-Valentin videók vezetik fel, amelyek megmutatják: néha a legjobb Valentin-napi program csak annyi, hogy őszintén mesélünk, nevetünk a történeteinken, magunkon és a saját esendőségünkön. 


Nincs kötelező romantika, nincs megfelelés. Ha épp nincs szerelem, attól még vannak vicces sztorik, barátságok és hosszú beszélgetések barátnőkkel, barátokkal, ismerősökkel vagy akár idegenekkel.



 

Vanda éppen érkezik egy bárba, ahol már Fruzsi ott van. Összebarátkoznak, ezután elkezdenek beszélgetni és indul a görbe este.


1. rész:

YouTube


2. rész:

YouTube 

 

A további videók kétnaponta érkeznek majd a Coca-Cola SZIN TikTok csatornájára.


Fotók: SZIN

Zenei kvíz ajánló - tedd próbára magad!

Zeneszöveg kvíz

Adományozás