


| Előadó: | Utam Zaja |
|---|---|
| Album: | Utam Zaja |
| Megjelenés: | 2018 |
| Hossz: | 4:18 |
| Szövegírók: |
Szoboszlai Csaba |
|
Szoboszlai Csaba |
|
| Kiadó: | Szerzői kiadás |
| Stílus: | Art Rock |
| Címkék: | Keressük! |

Úgy látom, hogy látok, úgy érzem, hogy érzek,
Most először hallom, hogy mit pendít az élet
Feltárult bennem az ősi igazság,
Egy új világ súgja a lélek óhaját
Végtelen sok út szalad össze a talpaim alatt,
Milliárd emberre jut itt billiárdnyi nap
Mindnyájuk fénye a bőrömhöz érve festi meg
Az érem mindkét oldalát
Már várt rám a föld, s az ég is oltalmába zárt,
Köztük leltem meg az indigó harmóniát
A felszínre érve láttam meg végre, hogy minden nap,
Minden nap egy új világ
Elfelejtett árnyak a hátam mögött járnak,
Nincs is ezzel gondom, mert velük vagyok egész
Mind hiába várnak, bár elragadhatnának,
Mert sebtében hajt az ösztön a fény felé
Órák múlnak el, pedig csak néhány perc, mi telt,
Egy égben fogant gondolatban az életünk magja kelt
Szívünk zenéje a lelkünk erénye,
A forrásból a hegy majd óceánt nevel
Már várt ránk a föld, s az ég is oltalmába zárt,
Köztük leltük meg az indigó harmóniát
A felszínre érve láttam meg végre, hogy minden nap,
Minden nap egy új világ


Hosszú idő után újra összeállt Diaz és Mentha: megjelent a Méreg, a duó friss dala, amely a 2010-es években megismert közös munkák (Nélküled, A part) után új fejezetet nyit a történetükben.
A Méreg az elmúlt évek megpróbáltatásaira, belső vívódásaira reflektál: ugyanakkor nem csak a veszteségekről szól, hanem arról az állapotról, amikor az ember azt érzi, hogy nincs a jó úton, de ezt még magának sem meri bevallani. A belső én ilyenkor szinte ordít, hogy valami nem oké, de ezt sokszor nem halljuk meg - a refrén is erre a felismerésre reflektál.
„Sokszor vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, senki nem ért meg minket, pedig jó lenne, ha valaki mélyre látna és meglátná, mi a bajunk. Közben ezeknek a dolgoknak a nagy részét végül magunkban kell helyretennünk”
- meséli a dalról Diaz. A Méreg hangulatában melankolikus és mély, ugyanakkor fontos volt, hogy reményt is adjon: „Szerettem volna, ha azt éreznék az emberek, hogy nincsenek egyedül.”
A zene és a szöveg megírásán túl a videoklip is teljes egészében self made módon készült. A Kanári-szigeteken, Tenerifén forgatott anyagról Mentha így mesélt: „Ez egy régi történet köztünk Diazzal, mindig ott volt a levegőben, hogy egyszer újra csinálunk valamit. Most jött el az ideje”. A videót stáb nélkül forgatták le, minden külső segítség nélkül, ami tudatos döntés volt: "A videót teljes egészében mi készítettük - gyakorlatilag én forgattam az anyagot, stáb nélkül. Itthon nem találtunk olyan helyszínt, ami azt éreztük, hogy passzolt volna a dal hangulatához. Az óceán, a fekete homokos tengerpart és a Teide látványa viszont mind erősen rezonált a Méreg világával” - teszi hozzá.
A Diaz-Mentha együttműködés nem érinti sem a Wellhello, sem a Hősök működését: mindkét formáció továbbra is aktív, a Méreg egy különálló projekt eredménye.
Fotó: DiazMentha