|
|
|
| Előadó: | Utam Zaja |
|---|---|
| Album: | Utam Zaja |
| Megjelenés: | 2018 |
| Hossz: | 11:21 |
| Szövegírók: |
Szoboszlai Csaba |
|
Szoboszlai Csaba |
|
| Kiadó: | Szerzői kiadás |
| Stílus: | Art Rock |
| Címkék: | Keressük! |
Madarak I - Délibáb
Rekken a hőség,
És rebben a kétség
Csak egy falkányi madár,
Ki a sivatagnak homokján jár
A levegő megremeg,
Porördögként felnevet
Honnan jöttek ők?
Nyomaikat már elfedte a szél
Az örök ítélet:
Egy hamis ígéret
A messzi délibáb
Csak a szemükben él, nem hoz feloldozást
A lábak feszülnek,
De mégsem repülnek
Hogyan is tehetnék,
Ha velük ezt már elfeledtették?
Madarak, madarak, szárnyaszegett madarak
Néhány kismadár
Testvérük húsába váj
Ha egyik társuk földre hull,
Testén a többi vakon átvonul
Van, aki élre tör,
Serleget vérrel töröl,
Ki másnak vermet ás,
Vétlen főre űz felfordulást
Néhány vén bagoly
Az igazságról szónokol,
De akinek mesélnék,
Tojáshéjjal tömték be a fülét
Sokakon nincs már toll,
Bőrük szürke, mint a por,
De magukra öltik másét,
És így törnek ki saját nyomorukból
Hamis célok, hamis vágyak,
Áldoznak a délibábnak
Hamis célok, hamis vágyak,
Mit meg soha nem találnak
Madarak II - Gépezet
Szürke felhők rejtekében,
Felső világ mélységében
Halk ricsajba bújva szállnak
Őrzői a földi nyájnak
Észlelnek és megtalálnak,
Érzékenyen kalibrálnak
Limbo-rendszer káoszában,
Gépezetük fémzajában
Néhány morzsa elég ahhoz,
Mi a fejben nagy zűrt okoz
Karmuk, csőrük éle csillan,
Messzebb ér, mint létük illan
Amíg lentről föl nem látnak,
Addig vígan koordinálnak
Penge szárnyuk erdejében
Árnyékolnak egyvégtében
Madár elme fényben ragyog,
Eltakarják hát a Napot
Madarak III - Éden
És csak sodródik a nyáj az ében égisz alatt
Néma torkon akadt a vágy, többé nem hagy el ajkakat
Nyomaik mederjében változatlan pattog a por
Sivár végzetükkel idő és sors többé nem dacol
Csodát szül az élet,
Ha vágyik rá a lélek
Egy madár az égre nézett,
Önmagánál többet érzett,
Százezer toll egységéből
Egy hajlott el, éppen akkor,
Szűkül szeme, szíve tárul
Naptöredéknek látványától
Felismervén, merre tartott,
Kényszer-álma összeomlott,
Igaz fények emlékével
Álnok képet összezúzott,
Falka-énjét kőbe zárta,
Égnek áldását kívánta,
Elindult a vakvilágba
Igazságra éhen várva
Egyre messzebb látta már a múltat háta mögött,
Őrölte csak őt a magány a kétség dűnéi között
Oázis nem várta a horizontnak fiát,
Csak a vágy karolta át a gondolat áldozatát
Addig törve hajtott, míg élte el nem apadt,
A földet mosta könnye, míg el nem múlt a pillanat,
A könny, mit szenvedés szül, a felszín alá hatol,
És a vég vidéke egyszerre virágba borul
Végül megértette hát
A léti diszharmóniát:
Az Éden, amit vágyott, kísérte útján, körülötte volt
Madarak, madarak,
Szárnyaszegett madarak vagyunk
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
