|
|
|
Senki se látja.
kifekszik a híd közepére,
A sínek közé, úgy tesz,
mint az a kérdőjel, amelyik eldőlt:
ujjal mesezöld rókát fest,
meg zsebeket a narancsos égre,
A túl sima homlokú fák lakják le
a mélyvörös, otthonos erdőt.
Ha színt vált,
mintát gyűjt a pipetta,
de tintából csak egyszerű szürkét vesz ő,
a színtévesztő.
Pedig
alig
mozog
Pedig
szabad
Kopog
Marad
szelíd
Pedig
alig
rezeg
neked
Szeret
Nem el-
lened
Nem enged a dús, tapadós,
vékony, filmszerű réteg,
a szűzhó kéken fénylik,
a forralt tej tetején az a hártya.
A te-meg-őből csak hazatévedsz,
ez a te-meg-én csak hazavár.
Pessoa és Pasolini ma benéznek
a tisztaszobába.
Így hát
hazahozza a titkát,
lesz mivel és hova írni.
De tintából csak egyszerű szürkét vesz ő,
a színtévesztő.
De senki se látja,
kifekszik a híd közepére
a sínek közé...
Ha színt vált,
mintát gyűjt a pipetta,
de tintából csak egyszerű szürkét vesz ő,
a színtévesztő.
Hideg
a szem
Alig
mozog
Ha vak
leszek
Ha lát
hatok
Pedig
alig
rezeg
veled
Szeret
Nem el-
lened
