|
|
|
Az őrület véget ért.
Hetente halad át.
A város a semmiért
teperte le magát.
Túlélte a szombatot,
a teste csupa seb.
Az egyik én vagyok,
az a rózsaszínebb.
Már nem látom hol vagy.
Az arcod végleg messze.
A tegnap annyira távol,
talán nem is volt igazából.
Mindig jött egy holnap,
de most tényleg lesz-e
A mából.
A mából.
A levegő se mozog.
Most már vasárnap van,
és megállt a kép velem.
Most minden ártatlan,
elfolyik a végtelen.
Nincs vágy és nincs harag,
és minden így marad
most má-á-ár.
Most má-á-ár
pont így marad.
A tévém egy időgép,
úsztatja szívemet:
Dallas és mi megy még,
jó Cobra 11.
Örökkévalóság,
katatón türelem.
Alvadnak az órák,
az idő kipihen.
Már nem látom hol vagy.
Az arcod végleg messze.
A tegnap annyira távol,
talán nem is volt igazából.
Mindig jött egy holnap,
de most majd tényleg lesz-e
A mából.
A mából.
A levegő se mozog.
Most már vasárnap van,
és megállt a kép velem.
Most minden ártatlan,
elfolyik a végtelen.
Nincs vágy és nincs harag,
és minden így marad
most má-á-ár.
Most má-á-ár
pont így marad.
Tudom ugyan,
hogy fel kéne
hívnom téged,
de mit valljak még meg?
Miről kérdeznélek?
az az igazság, hogy
mégse
hiányzik az élet
veled pedig én meg
elhittem tényleg.
Most már vasárnap van,
és megállt a kép velem.
Most minden ártatlan,
elfolyik a végtelen.
Nincs vágy és nincs harag,
és minden így marad
most má-á-ár.
Most má-á-ár
pont így marad.
