|
|
|
Simogat, megölel, néha meg éget.
Felemel, belemar; tükröm az élet.
Ugyanaz a kör, ami volt, de nem értem.
Megin’ az a vágy, de még erősebben.
Fentről egy hang szólít, hogy felébresszen.
Ülj ide a vállamra, hogy messzebbre láss.
Keresed a térképet, de rég benned van már.
Távolról minden ember más,
de pont ugyanúgy fél, ha bántották.
Ide szeplős szemmel jár vissza már a nyár.
Jön az éj, megy a nap, látom a végét.
Elesek, repülök, várom a békét.
Idegen a hely. Beleszédül az otthon.
Idegenek vagyunk mindig egy ponton.
Nem hagyom, hogy visszafogj már csúcson.
Ülj ide a vállamra, hogy messzebbre láss.
Keresed a térképet, de rég benned van már.
Távolról minden ember más,
de pont ugyanúgy fél, ha bántották.
Ide szeplős szemmel jár vissza már a nyár.
Ébren és álmodón.
Könnyek közt változón.
Habkönnyű szenvedély,
de nem elég, nem elég.
Nem elég, nem elég, nem elég!
Nem elég, nem elég, nem elég!
Távolról minden ember más,
de pont ugyanúgy fél, ha bántották.
Ide szeplős szemmel jár vissza már a nyár.
Nem elég, nem elég, nem elég!
Nem elég, nem elég, nem elég!
