Előadó:	Szabó Gyula
Album:	Keressük!
Szövegírók:	Szilágyi György
Zeneszerzők:	Hadai Győző
Kiadó:	Keressük!
Stílus:	Keressük!
Címkék:	Keressük!

Vándorcirkusz

Hölgyeim és uraim, nagyérdemű publikum!
Ez a kétmázsás súly egy kézzel föl lesz emelve!
Firbli! (dobpergés) Hápp!

Hölgyeim és uraim, nagyérdemű publikum!
Ez a kétmázsás súly két kézzel lesz fölemelve!
Firbli! (dobpergés) Hápp! Hápp!

Hölgyeim és uraim, nagyérdemű publikum!
Ez a kétmázsás súly később lesz fölemelve!

Hölgyeim és uraim, nagyérdemű publikum:

Egy vándorcirkusz ócska padján ültem egyszer én,
csak ámultam csak bámultam, mint apró kis legény.
A szívemet elkábította a fényes csillogás,
még álmomban is megjelent a sok komédiás.

Nem láttam én, hogy rongyosak, hogy mindegyik szegény,
csak vonzott, vonzott szüntelen a taps, a lámpa fény.
S mikor elvonult a cirkusz egy szép nyári éjszakán,
én búcsú nélkül hagytam el a drága jó anyám.

Szívemben elvonul egy régi-régi nyár,
kezemben miden este szólt egy kis gitár.
Az élet állt előttem és a csillogás,
boldogan dalolt egy kis komédiás.

Mit bántam én, hogy éhezem, hogy rongyos lett ruhám,
mit bántam én hogy éjszakánként sír a jó anyám.
Szerelmes voltam akkor én, s a nyár is úgy virult,
egy komédiás lányért a szívem lángra gyúlt.

Az asszonyom lett, és a csókja volt az életem,
a cirkusznál is többet ért az én kis gyermekem.
Ha rágondoltam, könnyebb volt az esti nóta szó,
s úgy éreztem, víg komédiásnak lenni jó.

Szívemben elvonul egy régi-régi nyár,
kezemben miden este szólt egy nagy gitár.
Az élet állt előttem és a csillogás,
boldogan dalolt egy nagy komédiás.

Ám az évek múltak csendesen, s egy ősziéjszakán,
egy kis szobában bánatában meghalt jó anyám.
Asszonyom a csókjait rég másnak adja már,
egyetlen kis gyermekem, ki tudja merre jár.

Bohóc ruhám is megkopott és rongyos már nagyon,
fáradt ráncok ülnek mar a festett arcomon.
Szememnek fénye megvakult, hajam egész fehér,
a vén gitárom meghasad, holnap már nincs kenyér.

Szívemben elvonult egy régi-régi nyár,
kezemben fájdalomtól szól egy vén gitár.
Illúzió csupán a fényes csillogás,
álmodozva dalol egy vén komédiás.

Hölgyeim és uraim, nagyérdemű publikum.
Ez a kétmázsás súly már soha nem lesz fölemelve.