|
|
|
(Wolfgang):
Az úri kegy nem mámorít, émelyít a tömjénillat.
A rizspor és kitüntetés kevés nekem már.
Az élet kell, a borszagú; csókra nyíló vérbő ajkak,
egy fűszeres és szédítő vad éj, az őrültség s a kéj.
A kérdés csak az:
(Wolfgang és az Árnyak):
Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát,
és másik ember hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
(Wolfgang): ---------> (közben az Árnyak)
Félelem, mely fojtogat,
súlytól görnyed vállam.
Faggatózó csend gyötör,
és nincsen válasz arra, hogy miért!
Rejtőzködő szemek,
mégis tudom, követ.
Éjjel-nappal hajszol már!
Félek a sorstól.
Hogy lennék dróton rángó báb?!
Hogy éljek így?
Hogy éljek így?!
Nincs válasz:
Árnyékom hogyan lépjem át?
---> (Árnyak szövege):
Veled él ez a démon!
Veled él ez a gyermek!
Éjjel-nappal hajszol már!
Az árnyékod hogy léped át?
A sorsod ellen mit tehetsz?
Hogy törhetsz szét egy glóriát
és másik ember hogy lehetsz?
Kérdezni hogy kell annak, ki sejti önmagát?
És saját árnyát nem lépi át!
