|
|
|
Kisgyerekként ámulattal csodáltam a világot
elhittem hogy koldusokból lehetnek még királyok
a saját mesémet is elképzeltem minden este
és agyaltam hogy: a Hercegnő majd végül ki lesz benne?
Ismeretre nem volt szükség simán hittem
nem volt kérdés az hogy létezik Teremtő Isten
önfeledt naívsággal bíztam mások szavában
és mindig vigaszt találtam otthon szerető családban
az idő nem számított mindig volt mit csinálni
bár sokszor sírás lett a vége, nehéz volt vigyázni
de kit érdekelt sok esés után is újra felkeltünk
fogócskáztunk nem csak egymást, álmokat is kergettünk...
Fogócskáztunk nem csak egymást, álmokat is kergettünk...
Fiatal felnőtt lettem... új világ új esélyek
nem igazán ilyennek képzeltem el a mesémet
Esténként a kételyek és énkeresés irányít
Van koldus, meg király is de Hercegnő? az hibádzik...
Hiába magyaráznak... hiszem ha látom
nem bízok emberek szavában túl jópár csalódáson
Istenre nem figyelek én vagyok a lényeg
Naívságot, vígaszt max az alkoholban érzek
fetrengek egész nap hagyjon mindenki békén
fáj az élet nem csinálom többet koppanok a végén
inkább még egy buli addig sem gondolok arra mi lesz...
De arra sem hogy ez belőlem mennyi mindent kivesz...
De arra sem, hogy ez belőlem mennyi mindent kivesz...
Valahol felnőtt vagyok, valahol gyerek is
mert látom a valóságot de él benne a mese is
Ismerek Királyt aki koldussá lett helyettem
Hercegnő is van csak eddig nem jó helyen kerestem...
Minden kérdésre több ezer válasz érkezik
én Istenben hiszek és tudom hogy ő létezik
Az önfeledt naívság régi ismerõsként visszatér
az embereknek tiszta lap jár max van aki visszaél...
Megyek előre mert tele vagyok tettvággyal
a lejtő menetrendszerű, de a szív újra felszárnyal
stabil a végcél és a belső erő forrása
Végre összeállni látszik az életem montázsa...
A kérdés már csak az hogy mikor és nem az hogy meglesz-e
rábízom arra aki, Írta és rendezte
