|
|
|
Úgy emlékszem, még iskolába jártam,
a vén Tabánban, ott fenn Budán.
A szomszéd udvarban lakott egy édes,
tizenhat éves, kis szőke lány.
Büszke volt, miként egy igazi nő,
tréfa volt, de azért szeretett ő.
S egy szép napon egy gazdag úr jött érte,
kezét megkérte, s elvitte őt.
S most egy régi nótát hoz Budáról át a szél,
melódiája fájó emlékről mesél.
Az én szívemnek szól a hang a zongorán,
s úgy érzem én, hogy sír egy kisleány.
Az esti szél is még a múltról énekel,
a szívünk ennyi szépet nem felejthet el.
A május minden álma újra visszatér,
ha régi nótát sír Budán a szél.
S a kisleány most gazdag úri dáma,
de minden álma ma is enyém.
Azóta titkon, hogyha jő az alkony,
a pesti parton bolyongok én.
S fönn Budán egy büszke palota áll,
s a sóhajom, tudom, hogy odatalál.
Ott fent egy nóta hangzik minden este,
nyugtot keresve a zongorán.
S most egy régi nótát hoz Budáról át a szél,
melódiája fájó emlékről mesél.
Az én szívemnek szól a hang a zongorán,
s úgy érzem én, hogy sír egy kisleány.
Az esti szél is még a múltról énekel,
a szívünk ennyi szépet nem felejthet el.
A május minden álma újra visszatér,
ha régi nótát sír Budán a szél.
