|
|
|
Törj át az éjen
a fejedet leszegve mélyen!
Legyen kőből gyúrva a vállad,
hogy hol a farkas uralja a tájat,
sose legyen biztos abban,
melyiktek a vadállat.
Hol a ház csak fal már s légüres tér
s a húsz fok jéghideg.
Hol a fényképarcba gombostűt szúrsz:
„Mért mosolyog? Kinek?”
Hol a vécéajtót is csak a
bankkártyáddal nyithatod,
s csak négyjegyű kóddal zöldell a fű is,
hogy túléld, hát otthagyod.
Törj át az éjen…
Ha az országút vált otthonoddá,
már tágabb lett a lét.
S bár nem birtoklod, a hegy meg az erdő
most igazán tiéd.
A vándorlásban a tér s az idő már
széthullt porladón,
de a szíved iránytű, vonzza a végcél:
az ősvadon északon.
Törj át az éjen…
Hol a jég által fagyasztott fény
itat át és vesz körül,
csak úgy élsz túl, ha az arc s a tekintet
a tájhoz hozzákövül.
Hol a karmok, a csőr, a fogak meg az éhség
csap össze vijjogón,
s te borzadnál: „Oly zord ez a szépség,
oly barbár!” Mily jogon?
Törj át az éjen…
