|
|
|
Ha csak állsz a szürke sorban,
Nem várnak rád szebb napok.
Én az vagyok, aki voltam,
És az leszek, aki most vagyok.
Célom utat mutat,
Túl az álmok színterén.
Minden fáradt hajnal
Ébredő új esély.
Most kéne végre lépned,
De ha béklyóz az élet,
Egy nap majd arra ébredsz,
Köddé vált a lényeg.
Álmok közt barangolva
Csak a képzeletben élsz.
Szüntelen ketyeg az óra,
Míg nem lesz több esély.
Mi elveszett, megtalálom,
Jönnek újra szebb napok.
Amit vágyok, nem csak álom,
Valóságot alkotok.
Lent végzik a szürke porban
A suttogó, üres szózatok.
Én az vagyok, aki voltam,
És az leszek, aki most vagyok.
Lelked tükrébe nézve
Ragadd meg önmagad!
A valóság ajtaján lépj be,
A vesztes odaát marad!
Most kéne végre lépned,
De ha béklyóz az élet,
Egy nap majd arra ébredsz,
Köddé vált a lényeg.
Álmok közt barangolva
Csak a képzeletben élsz.
Szüntelen ketyeg az óra,
Míg nem lesz több esély.
Mi elveszett, megtalálom,
Jönnek újra szebb napok.
Amit vágyok, nem csak álom,
Valóságot alkotok.
Álmok közt barangolva
Csak a képzeletben élsz.
Szüntelen ketyeg az óra,
Míg nem lesz több esély.
Mi elveszett, megtalálom,
Jönnek újra szebb napok.
Amit vágyok, nem csak álom,
Valóságot alkotok.
Miért állnék a szürke sorban,
Hol egyre gyűlnek a zord napok?
Én az vagyok, aki voltam,
És az leszek, aki most vagyok.
