|
|
|
A téren az utcazenész
Szomorú dalt játszott:
„Nagykabáttal mit sem érsz,
Ha szíved átfázott.”
A lány megállt a téren,
Körbetáncolta a szél...
Ó, miközben néztem,
Szívemből eltűnt a tél.
Nem kérdezték,
Hát nem is felelt,
De az utcazenész
A lányról énekelt.
Egy didergő lány volt
Ott kint a téren,
A magánnyal táncolt
Oly rég szívében.
Úgy hozzá szólnék,
Felkérném táncra:
„Ölelj át kérlek,
Ha szép szíved fázna.”
Mindent elmesélt,
Ahogy némán állt a lány...
Nem kért több esélyt,
Szíve megfagyott talán.
A tél rideg szerető,
Ha jégkarjába zár...
Számomra így lett Ő
A leggyönyörűbb nyár.
A bánatos dal
Úgy ölelte át,
Mint egy arra járó
Régi jó barát.
Egy didergő lány volt
Ott kint a téren,
A magánnyal táncolt
Oly rég szívében.
Úgy hozzá szólnék,
Felkérném táncra:
„Ölelj át kérlek,
Ha szép szíved fázna.”
A bánatos dal
Úgy ölelte át,
Mint egy arra járó
Régi jó barát.
Egy didergő lány volt
Ott kint a téren,
A magánnyal táncolt
Oly rég szívében.
Úgy hozzá szólnék,
Felkérném táncra:
„Ölelj át kérlek,
Ha szép szíved fázna.”
Ölelj át, kérlek...
Ölelj át bátran...
Ha szép szíved fázna.
