Színházi macska

A színházi macska az ajtónál ül,
ma csak úgy hívják "Tus" itt a házon belül.
Neve más volt "MijáTus", ez nem praktikus,
kicsit hosszú és fárasztó, kurtább a "Tus".
A bundája löttyedt, csak a csont tartja még,
Mancsa reszket, mert Parkinson kór gyötri rég.
Hajdan ő volt a bálvány, a kandúri hős,
ma egy patkány sem űz el a vén reszketős.
Ködös emlék ma már az a szép hősi múlt,
hogy a színpadon kit csókolt, kikhez simult.
De ha klubjukba meghívják jó cimborák,
melybe kocsmából jut be a söntésen át,
csak kínáld és koccints, már várnod sem kell,
hogy száz tarka emléket élesszen fel.
Mikor ő volt a sztár, neki tapsolt a nép,
és a fényképét százával kapkodták szét.
Csupa pótszékes ház, csupa kasszasiker,
néha pár csokor pockot is dobáltak fel.
De a legszentebb emlék, mit szívében hord,
a "Vasmacska fantomja" címszerep volt.

"Hogy ma ez megy, vagy az megy, sose kérdeztem meg,
hiszen fejben volt Énnálam hetven szerep.
Hogy félgőzzel játszottam, nem érhet vád,
Nálam nem vett a közönség zsákba macskát!
Hogyha rossz volt a darab, zavar abból sem lett,
mert az Én gondos játékom mentette meg.
Elvem az volt, hogy ésszel, de szívvel is játssz,
ne csak hátaddal domboríts, mint egy pojác!
Mikor haldoklott Mimi és a földre zuhant,
ingott farkincám, mint kint a lélekharang.
És ha pantomim kellett, Nekem az sem volt gond,
mindegy show, dráma, bretri vagy cirkusz porond.
De a csúcs volt, mely fémjelez egy egész kort,
a "Vasmacska fantomja" címszerep volt !"

És ha kaphat még egy vagy két jóféle gint,
tucat művészi élménnyel traktál megint.
Mikor Shakespeare-be ugrott be kéményen át,
hogy, mint Othello kormosra vesse magát.

"De ma Én mondom rosszak a színi iskolák,
visszasírhatnánk Viktória aranykorát!
Ma nem kell a legendás, régi rutin,
mert ki színre lép nem tudni, bent van vagy kint."

Nagyot ásít és mancsával egyet legyint...

"Persze más ma a színház és modernebb mind.
Ez rendben is volna, csak az itt a vész,
ehhez nem kell a legendás, régi színész!
Oly mágus, ki elvakít...
Mint mikor Én!
A "Vasmacska fantomja", Én!
Mikor Én..."

Interjú a New Friend Request frontemberével

Lélekgyilkosság címmel jelent meg a modern metal csapat második nagylemeze. Nehézségekről, élményekről, zenekari lélekjelenlétről, a kialakult vírushelyzetről és a zenekar körüli aktualitásokról Kerecsen László, a zenekar frontembere mesélt.

Nem éppen vidám címet kapott az új lemez. Miért ezt a nevet adtátok neki, mire akartok utalni vele?

A lemez hétköznapi életben előforduló emberi problémákat boncolgat, amik általában mindenkinél jelen vannak, de nem feltétlenül beszélnek róluk előadók a dalaikban. Ennek oka, hogy ezek sokszor privát élmények, amikről lehet, hogy sokan azt gondolják, hogy nem feltétlen nagyközönség elé való gondolatok. Én úgy érzem, hogy fontos problémák, és szégyenérzet nélkül lehet róluk őszintén beszélni, ahelyett, hogy a szőnyeg alá söpörnénk.

A borús cím abszolút szimbolikus, nem lehangolni szeretnénk a hallgatókat. Reményeim szerint ez a lemez sokkal inkább segít felállni a padlóról, érzékelteti, hogy senki sincs egyedül a problémáival, és megfogja a kezét a hasonló cipőben járóknak.

Milyen témák ezek, amikről szó esik?

A lemez tényleg széles spektrumon mozog, az „egyszerű” szerelmi csalódásoktól egészen az öngyilkosság bizarr gondolatáig terjedően. Ezek persze mind az én szemszögemből, vagy az általam megélt élethelyzetekből merítve jelennek meg, hiszen a dalaink egyik alapja, hogy csak személyes gondolatokból születnek. Teret kapnak olyan jellegű témák is – közreműködők megtámogatásával – mint mások becsmérlése, a magánnyal való küzdelem, megcsalás vagy bizalmatlanság.

OLVASD TOVÁBB ITT