|
|
|
Lement a nap már, s nem jött még fel a hold,
a lámpák fénykörein túl az éj honol,
a kétely fehér ködébe merül le a föld,
ha folyvást elrejtőzöl az ember elől.
Kinn elült a szél, s most meg sem rezzen a gally,
s talán, ha benn is elcsitulna a zaj,
a lélek megérezhetné a lélegzeted,
s hogy vonzásod apránként átmágnesezett.
Te vagy a dobban a ritmus, a gitárhúrban a hang,
te vagy az ihlet, az ötlet, az izgalom és a kaland.
Vedd ki a szóból a tőrt, szívből a szilánkokat,
s bújtasd egymáshoz csendben a párokat!
A kisgyerekek macikat ne veszítsenek el,
a magányosok békédben aludjanak el,
s majd, mikor ott remegünk az időnk peremén,
te gyúlj fel az új horizonton, Hajnali Fény!
