|
|
|
A vonat üvegarca sír helyettünk,
átnézünk rajta, mint ki múltba lép.
Állomások, hol ezt-azt elvesztettünk...
Ablak lehúzva: élesebb a kép.
Esőcsepp hullott a szemünkbe, s eltűnt:
holnapra könnyet gyűjt egy nemzedék.
"Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy s én el-elnézem,
mint szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.
Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csöndesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad."
A vonat üvegarca…
