|
|
|
a gépem összetört,
jött néhány rossz felhő
és vége, lezuhantam.
a lábam kilógott a roncsokból
menedékbe húztam
a testemet az omladékhoz el.
a köd egyre nőtt, nem oszlott
a kékes rétre harmat hullt
végig ott, a földön
a fényre vonszoltam
de folyt belőlem egyre csak
iszapot, vöröset hagyok magam után
nyúlik a plafon
az a valami a hosszú végén
zöld lépcsőkön fel
mohákba kapaszkodom,
spóra porzik szét.
csillan az ajtógomb, nem érem el
kemény a zsibbadás.
a vérveszteség rengeteg
szilánkosra török
a zár messze van
kiszáradt torkomban nincsen hang
és húz, megkapott, nem enged
szorít a nyakamon, magába szív.
ebben a térben ha sokat gondolok
sem vagyok több, mint maradvány.
éppen egy halom rossz dolog
egymásra ragad rám.
itt nincs semmi jó, semmi szent
az ágyon nedves dolgok szét
süllyedek, veszélytárs
miazmás oszló kéreg
a gép újra él, újra lát,
elhagy és messze száll
az ágak közé bújik el.
nyúlik a plafon,
az a valami a hosszú végén,
barnul a napon
beleragadok
