|
|
|
Ez gyanús,
ez nagyon gyanús,
a kígyó az ölembe
simul
és a borús
időből tanulja,
hogy a kertváros
csak egy szélhámos.
Ettől szétmegy minden,
szép már innen
csak az lehet,
aki nem is szeret,
de az nem is mehet
a mennybe veled,
megint az ismert utcák,
Lövölde terek,
mikor a jövök-megyektől
halott leszek,
az italboltban is csak
tejet veszek,
a teher nehéz,
a nyomott hetek,
a tömött hév,
az idegenek,
ez egy lökött év,
te meg idegbeteg,
nagy az ismeretlen
mint hitel hegyek,
ez az ismert betegség
ez jutott neked,
ha te menekülnél,
én majd futok veled!
Látod?
Látod mi lett a vége?
Te tudtad előre, hogy
nincs is rosszul
aki panaszkodó,
csak ragaszkodó,
ha elmegy a hajó...
Nem, nem, nem, nem, nem
lehet ez a vége,
dehát miért ne?
Lassan kábít el,
és hirtelen lép le,
szerelem a vége!
(x2)
Nehéz!
Nehéz indulás.
Nincsen sehol
egy lelki-társ,
aki hazavár,
telefonál.
vagy csak hülyének nézi a vakot.
Te meg bogyókat szedsz be,
hogy ne kelljen papot
hívni, csak hagyod,
amit nem lehet bírni,
hidd el,
mindig van miért sírni,
vagy vedelni,
mint a Nagymező,
ha ez szerelem volt
ma csak szesztemető,
hazudtam én is,
nem lesz jobb idő,
a nyár csak karodból tűnt elő,
én is álmodtam,
mikor jól voltam,
a forróság amikor rád-robban,
lávaként, mondjuk az ágyadban,
Te meg csak fekszel,
félig ájultan,
mint egy dermedt kőhulla Pompeiban...
Elég,
ebből éppen elég,
aki a Napba repül,
az mind porig ég,
aki csak nézi,
az is megvakul,
de mindenki
a saját kárán tanul...
Nem, nem, nem, nem, nem
lehet ez a vége,
dehát miért ne?
Lassan kábít el,
és hirtelen lép le,
szerelem a vége!
(x2)
