|
|
|
Üldöz a végtelen űr
és féktelenül
kínoz a magányom.
Nem érti, miért menekül,
és mért egyedül,
elfogy a keréknyom.
Csak tépem a szám,
Ő szánni se szán,
villámgyorsan élek.
A képem talán,
az bántja netán,
hogy imádkozni félek?!
Már megint az út
és tépem a gázt,
minden lövés eltalál.
Fújom a füstöt,
szívom a blázt,
oldalkocsimon alszik a halál.
A magamfajta szörnyetegek,
azok nem érdemlik meg,
hogy magadfajta isteneket
felébresszenek.
-----------------
Telihold van ma, látod babám?
Éjben virágzó magnóliám.
Derekadra tetoválták,
sose láttam, mások mondták.
Dögunalom már a heartbreak hotel,
gyere és koccints velem!
A giccses csillár,
a műbőr fotel,
igyunk egyet, nem megy nekem!
Matracra hánytam az álmaimat,
zuhanok a sötétben,
a mélység örökké állati nagy,
álmomban földet értem.
A magamfajta szörnyetegek
azok nem érdemlik meg,
hogy magadfajta isteneket
felébresszenek.
-------------
A ráncok a kérges vénák,
hogy az idő telik, rég nem hat meg.
Nyomomban mérges hiénák
csodálják, hogy még nem halt meg
az a lelkesedés, az a furcsa talány,
ami erőre kapott és előre visz.
Ami annyira lelkes és olyan vagány,
ami egyelőre nem hisz
semmiben, mert még nem tart ott,
ahol soha nem is tarthat,
Neked meg semeddig nem tartott,
minden úgy lett, ahogy akartad.
A magamfajta szörnyetegek
tényleg nem érdemlik meg,
hogy magadfajta isteneket
felébresszenek.
