|
|
|
| Előadó: | Verőköltő |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Gressai Ferdinánd |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Alternatív |
| Címkék: | Keressük! |
kiköp az élet, és
azt mondja, látom, semmi vagy
te is csak eltűröd
veled is történik
ülsz az anyós ülésen
tisztára sírt szemekkel
amennyit vétkeztél,
annyival lehetsz boldogabb
a célegyenesben kell feladni,
aztán már késő,
úgysem volt soha semmi úgy,
ahogy képzeltem
a csodák csak gúnyolnak
fénylő csupasz hátsójukat mutatják,
hogy igenis léteznek,
léteznek, csak nem nekem
ahová először ülsz,
ott fogsz ülni egész életedben
a többi csak vergődés
amire gondolni sem akarok
csak az jár a fejemben
és szétszed, szétmarcangol
ő meg majd azt mondja,
hogy ezt az egész szenvedést
te élvezed a legjobban
te élvezed a legjobban
ezt a kietlen, rád hagyott
vergődést, amibe befelé evezel
lusta álhaláltusa
nem is nagyon tudsz már
magadról semmit sem,
hogy magadból hogyan lettél
ennyire semmilyen
nem is nagyon tudsz már
a mindenben szétáradt
sejtjeidből annyit egymás mellé
összelökdösni, hogy mondhatnád
hogy ott vagy
késő II. megaláztatás
most is ugyanúgy figyelem,
ahogyan már korábban,
de én még most sem tudom,
hogy hol veszett el magában
a méltóságát ő becsomagolta,
és elküldte nekem,
de biztos elkeverte a posta,
/de most a posta laposra taposta
mer' én nem kaptam mást,
csak megaláztatást
nehezemre esik kevésbé idegesen
cselekednem, ha végig az van bennem,
hogy elmenni innen
nem férek el az ürességtől,
nem köszönni senkinek, csak felállni és elmenni innen
nagy, fehér, rettegést tápláló falfelületen
fekszem, villan valami a szemembe bele:
a horror vakui
amire gondolni sem akarok,
csak az jár a fejemben
az én szemem ezennel elhomályosul
nézegesd magad
másokéban / az erre méltatlanokéban
ezentúl
késő III. fóbiák
nem nagyon tudok már a mindenben szétáradt
sejtjeimből annyit egymás mellé összelökdösni,
hogy mondhatnám, hogy ott vagyok,
hogy ott van a legnagyobb rész belőlem
a belső hang elhallgat, először csak aprócska
valóságokat, azután teljesen,
szemérmetlenül, válogatás nélkül mindent előlem
de ő mindenképpen szereti szabadnak tettetni magát,
legalább ennyivel közelebb legyen hozzá a távolság,
mikor a belső hang elnémul
a zongora elé sem mer már leülni,
akkora zajnak játszott egykor ellen,
a kialakult csendnek viszont minden egyes
leütött hang melléhull
mindamellett, hogy unott könnyhullatásom hallatára
megjátszottnak érzek egy-két
mégsem hamis gondolatot / önkéntelen mozdulatot
azt mondanám, hogy semmibe nem kényszerítem magam,
amibe eleve nem kényszerülök
eképpen belesulykolom magam a valóságba
itt a hiba
itt van a kutya elásva
csak fóbiákat nevelgetek
magamban itt, te megeteted,
én megmutatom, hogy hol találja
bennem, amit még tönkretehet
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
