|
|
|
I. felvonás
összegyűjtöd az összes pontot
az összes égről az összes angyalt
mennyi csillag, mennyi hold,
ennyi volt, visszanyal a fagylalt
visszanéz rád a vak öregasszony,
eget fakasszon, eget fakasszon
és bőgjön a fejedre minden szép,
amit rég nem bocsátott már ki az ég
ki az ég, ki az ég jut majd melléd
ami fáj, ami fáj, az csak a szép,
visszajutsz a kiindulási pontba
haver, a Verőköltő azt mondta,
hogy a szavak magukba fordulnak vissza
a legtisztább sem teljesen tiszta
hát kalandra fel, de előbb hadd mondjam el, hogy
te teremtettél és belőled élek
most eljátszom neked, hogy neked beszélek,
hogy hallod, amit mondok, hogy érted
vagy ha nem is hallod, olvasod a szavaimat,
mindegy, hogy valahogy eljutnak hozzád,
célba ér, és megtalál, mindent megtalál, amit keres
egyedül lennék folyton veled, csak hogy engem szeress,
azt mondod, de figyelj, te
gyűlölsz magban mindent, ami nem tőled szép,
csak azt szerettem benned, amit én tettem beléd
fenntartás helyett néha tényleg hozhattál
volna valami mást fátyolnak,
csak te nem látsz vissza oda mögé,
ahonnan nézel, szárny a pár tollnak beint
sárt tolnak megint,
nincsen semmi, tárgytalan akkor
minden járókelő félretol,
mer hülye aki rossz helyen dekkol
de akkor mért oda lép, ahol sejti a szívét,
a semmire a semmi sem elég ok
őrlángon elégek,
mért kell folyton azt játszanom, hogy ez én vagyok
II. felvonás
úgy kell, hogy
folyjon rólad a víz, tóduljál
minden erőddel előre, és nyomd csak
semmi nem állíthat meg,
a kudarcoktól is kapj új erőre,
vagy pont hogy nem kell annyira tolni,
a teljes erőnél erősebben,
és pontosan akkor, ha nem is várod,
a jó helyen, a jó időben, a helyes ütemben
jön majd minden, szinte magától,
hiába vagy gyáva vagy bátor, jön majd minden
talán ez lenne az, amit
nekem is el kéne hinnem, de mindegy, mert
hiába akarsz, nem tudsz lelépni
a neked kijelölt útról
hiába nem érdekel, hiába vársz
útmutatást az Úrtól
ugyanazokat a köröket futjuk le újra
és próbálunk spirálban jutni a csúcsra,
de talán pont az ajtóban a zár az,
ahol majd rátalálunk a kulcsra
kész vagyok hát minden jóra,
ütött az óra, kihívom a sorsot a hóra,
vagy ő megy, vagy én, mert a Föld kerekén
vagy rám nincs igény, vagy erre az
önsorsrontóra, akkora gyakorló óra
az élet csak egy főpróba,
és egyben az utolsó is
a para normális
itt megengedett, hogy félj, mert
nem lesz más
utoljára van éjjel
szóval állítsd meg az időt,
állítsd meg az időt, vagy pörgesd fel,
de nem lötyöghet így tovább,
vagy megállnom, vagy futnom kell
ez a következő lábnyom
nekem nem kötelező
úgyhogy most maradok itt,
vagy a távolabbit hozd nekem elő
azt, amit nem látok itt, mert nem sok kicsit,
hanem egyetlen nagyot lépnék most előre
ez egy ámokfutás,
vagy hogyha nem az, akkor én nem kérek belőle
