|
|
|
Megszakadt gondolatok, monoton alakok, kívül emberiek, de belül robotok
Inasok, csaposok, lakájok, cselédek közt te is, én is rabszolga vagyok
Kiköt a csónak, ha vége a tónak és az ajtó végleg bezár
Új bazárban névtelen pihen majd meg veled a fáradt, vén, bolond vándormadár
Mi mást is tehetne, ha biztosra menne, helyette csak talánokat talál
Készen a szerepre, kettő lett az egybe’, egyszerre kisdiák és tanár
- Társas magány -
Parányi kirakati vagány lett elmostlan fantáziám, sokallom, hogy sok emberből sokaknak kevés öröm ma az általány
Szomorú boldogság simogat, félelem riogat, bánom a tegnapokat
Kutyából szalonna létem ép, de ha csendben marad, akkor is ugat
Könnyeim takarom, nekem a nyugalom, neked a hatalom érdekes
Maszkomat ledobom, ruhátlan utakon elköszönök magamtól: Ég veled!
Nappali, nevető fényes tereken, éjszakákon át, akármikor legyen
Elkíséri a vendéglátós óhajod, s kegyed
De tudja jól, ha bántják, akkor sírni nem lehet
Elhúzza hát a dalt, azt a boldogat, hogy neki mi esne jól, arról nem mondhat sokat
Idegen tekintetek közt ott az otthona, de haza már nem várja őt senki, sehova
Társas magány, nyitott könyvként maszkok között béklyó
Magával hadban áll, mert bántják és ez miért jó?
Ellentmondva élni még tovább, kell még egy-két pohár
Megszakadok, akkor is vannak rosszakarók, zöldek meg sárgák
Nem változom a világ fele, de persze sok más ebből mást lát
Ha hibázom, falhoz állít a gyerek-had, kicsúfol és kiröhög
Pedig veletek játszanék, hisz ez vagyok én, én is kölyök
És mivél válik személytelen személyem, hogy a városba megy
Körülöttem hallott-vélt történetekből ők határoznak meg
Van, hogy megszeretgetnek majd eldobnak, mert miért vagyok másé
Hogy igazi maradjak, legyek csak egy darab háztartásé
Hogy ha nem vagyok kedves, türelmes akkor nyergelek a nagy lovon
Hogyha két krajcárral többem van, mástól veszem el én a vagyonom
Vajon hol van az a barát, aki valóban belém lát
Aki velem egy hajóban egy irányban, együtt, egy szelet vár
Nesze, bumm, maradok én révész, aki a partok közt bolyongva evez
Az, hogy melyik a világom, felsóhajtok: Nincs! Egyik sem ez.
Visszakuporodok magamba, dédelgetlek, bájos magány
És, hogy valóban mennyire lennél én, érted már most talán.
Nappali, nevető fényes tereken, éjszakákon át, akármikor legyen
Elkíséri a vendéglátós óhajod, s kegyed
De tudja jól, ha bántják, akkor sírni nem lehet
Elhúzza hát a dalt, azt a szomorút, magából úgy, hogy a könny is kicsordul
Idegen tekintetekből megfont koszorú, ha érzést nem ad át, akkor mondd, hogy boldogul?
Társas magány, nyitott könyvként maszkok között béklyó
Magával hadban áll, mert bántják és ez miért jó?
Ellentmondva élni még tovább, kell még egy-két pohár
Neked már megvan az Animal Cannibals könyve?
