|
|
|
| Előadó: | Szikora Róbert |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Szikora Zsuzsa |
|
Szikora Róbert (Bob Lanky) |
|
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Pop |
| Címkék: | Keressük! |
Nem én voltam, aki arénázott Woodstockban,
Nagyfa galeribe nem jártam, csak az Ifi-Parkban táncoltam.
Nem én voltam, ki Lolo Brigidával smároltam,
Aki labda nélkül játszottam, mint a “Nagyításban”.
De egyszer szívemre fröccsent az “Eper és Vér”,
Megértettem, harcolni kell magamért.
R:
Én voltam mégis a Zabhegyező,
Az úton a srác, szabadság szerető.
Én ültem minden szelíd motoron,
Így volt, és nagyot szólt.
Én képzeltem Pink falra, egy ajtót,
A Népliget helyett, a Hyde-parkot.
Én festettem mindenre brit lobogót,
Így volt, nagyot szólt, a szívem lobogott.
---------------------------------------------------
Nem én voltam, Gagarinnal kezet nem fogtam,
A hajamat is megnyírtam, és csak kicsit sírtam.
Nem én voltam, ki a rendőrökkel harcoltam,
Ló farkát meggyújtottam, Spencer Davis utáni tébolyban.
De egyszer szívemre fröccsent az “Eper és Vér”,
Megértettem, harcolni kell mindenért.
R:
Én voltam mégis a Zabhegyező,
Az úton a srác, szabadság szerető.
Én ültem minden szelíd motoron,
Így volt, és nagyot szólt.
Én képzeltem Pink falba, egy ajtót,
A Népliget helyett, a Hyde parkot.
Én festettem mindenre brit lobogót,
Így volt, s nagyot szólt, a szívem lobogott.
-----------------------------------------------------
Egyszer szívemre fröccsent az “Eper és Vér”,
Megértettem, harcolni kell mindenért.
R:
Én voltam mégis a Zabhegyező,
Az úton a srác, szabadság szerető.
Én ültem minden szelíd motoron,
Így volt, és nagyot szólt.
Én képzeltem Pink falba, egy ajtót,
A Népliget helyett, a Hyde parkot.
Én festettem mindenre brit lobogót,
Így volt, és nagyot szólt.
Én voltam mégis a Zabhegyező,
Az úton a srác, szabadság szerető.
Én ültem minden szelíd motoron,
Így volt, és nagyot szólt.
TUDÓSÍTÁS
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Honeybeast egészen különleges utazásra hívta a közönséget tavaly novemberben. Most pedig a Budapest Park színpadán is életre kelt a minden érzékszervünket kényeztető univerzum.
A zenekartól nem áll távol a kísérletezés: ősszel egy nagylemezzel jelentkeztek, melynek dalai egyszerre felismerhetők, mégis kicsit mások.
A szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióval lépett színpadra. A korábbi állomásokon már bizonyított – és a Művészetek Palotájában teltházzal zajlott – különleges koncert a Parkban sem okozott különösebb csalódást.
– Egyfajta megújulásban vagyunk. Az album tele van érdekességekkel, olyan dalokkal, melyekben kiléptünk a komfortzónánkból, de szerepel rajta régi munkánk teljesen újragondolva is. Izgalmas, sokszínű anyag, amin nagyon nagy örömmel dolgoztunk – fogalmazott Bencsik-Kovács Zoli, a zenekar dalszerző-szövegírója és gitárosa.
– A kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl – mesélte a koncertről Tarján Zsófi – aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak.
A Legnagyobb hős az Így játszom és a többi jól ismert Honeybeast dal szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben oly gyakran magunkra ismerünk, most életre keltek. A közel kétórás koncerten csodás helyszínekre vittek, ahol közös élményeink univerzumait járhattuk körbe, a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
S hogy milyen volt a Parkos koncert?
Egészen megdöbbentett, hogy Tarján Zsófival is előfordul, hogy félrecsúsznak a hangok. És megesik, hogy nincs szinkronban az ének a zenével. Úgy tűnt, mintha Zsófi túlságosan is akarta volna, hogy jó legyen. Hogyne akarta volna: a tizedik Budapest Parkos koncert volt a Honeybeast életében, ráadásul a Cinematrip valóban különleges látványvilággal spékelte meg az estét. Erre szükség is volt, mert a vizuál igazán felturbózta hangulatot, de a dalok így is csak a koncert második felétől kezdtek igazán működni. Van az úgy, hogy valaki nagyon tökéleteset akar és ettől erőltetetté válik. Picit most is ez volt érzékelhető.
Talán több lazasággal és könnyedséggel nem csúszott vagy épp csuklott volna el az énekesnő hangja. Hasznos volt, hogy a dalok jelentős részénél a zenekar feliratozta a szöveget, mert ha valaki nem tartozik a hardcore Honeybeast-fanok közé, gyakorta nem érthette azt tisztán.
Az atmoszféra, amelyet a zenekar teremt és az az üzenet-halmaz, amelyet a szövegekben hordoz, ellentmond minden hurráoptimista magyar formációnak.
A Honeybeast szeret kísérletezni. És még így is abszolút hitelesen közvetíti a maga egységes és szilárd világképét, ezzel együtt pedig azt a gyakorta keserédes attitűdöt, amely szintén a zenekar sajátja.
Nézz bele a koncertbe itt.
Az előzenekar a The Roving Chess Club volt.
Fotók: Budapest Park
