|
|
|
| Előadó: | Kaláka |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Weöres Sándor Huzella Péter |
|
Gryllus Dániel Gryllus Vilmos Mikó István Radványi Balázs |
|
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Verséneklés |
| Címkék: | élet, életérzés, nyári, őszi, remény, tavaszi, téli, várakozás, vers [+] |
Ti rengeteg fényben remegő vidékek,
ti hallgatag erdők, hintái az égnek,
ti párolgó rétek,
kedvemet kék labdaként magasba vigyétek!
Te színarany torony, tavaszi szerelem!
halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem?
kedvedet mint tegyem?
Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem.
Íme, a madarak ismét dalba fognak,
a százlábúak a kő alatt mozognak,
paripák nyihognak,
láncolt óriások is odvukban forognak.
A pecsenyesütő közeleg a nyárssal --
siet a gazda a tavaszi szántással,
vizek apadással.
Proserpina kecsegtet kétszeres áldással.
Emelkedj, tetőtlen jókedvem, te röpke,
szánalommal tekints sziklákra, rögökre:
mért vannak örökre,
mikor csak a mulandó lelhet örömökre?
Lassú tűzzel guruló Nap, gabonával vemhes hónap templomában áldozópap!
Mit tudsz a tűnő örömről, ami a rügyön dörömböl, hős-hűst váltó légbe bömböl?
Vasárnap van: ládd, a réten lányok kergülnek középen, mint a hattyúk, habfehéren.
Kebelükben lángok laknak. Hogy mit kapnak, hogy mit adnak, meg se kérdik. Így mulatnak.
Áldd meg őket, bizsergető arany-korbács, nedv-kergető legmagasabb égi tető!
Csókold hajról-hajra őket s a lócán a vén ülőket és a tarka temetőket.
Pondró ébred zöld ereken, görnyedt ember bottal megyen, csontváz kattog fönn a hegyen.
Lompos farkú szél csatangol, por-gubát varr, ágat hangol. Tej csordul a nagyharangból.
Nap, ős-éjű forró csónak, élettelen, maradj jónak, kötözőnek, oldozónak.
Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hűvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.
Öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Pőre Panni, szár Boriska,
lyukas Jancsi, zörgős Miska,
öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Mindenfelé csupa hó.
Döcög a Hold, a fakó.
A fagyos fák kérge pattan,
a jég reccsen a patakban.
Hé-hahó,
hőhe! hó!
kocog a Hold, a fakó.
Nincs itt gyász, nincs itt láz,
lábszárunkon, gerincünkön
szerelem se citeráz.
Nincs kikapós, nincs erényes,
nincsen morcos, nincsen kényes,
öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Amíg éltem, gazdag voltam,
parádésan furikoltam.
Osztozkodnak sok ruhámon,
nincs egy veszett pityke rajtam.
Öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Amíg éltem, szegény voltam,
répát faltam nyomorultan.
Egyszer csak a répadombról
az árokba legurultam.
Öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Amíg éltem, leány voltam,
kötényemben almát hordtam.
Mind megették a legények,
csupa váz és bőr maradtam.
Öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Amíg éltem, legény voltam,
leányokat csiklandoztam.
Hegyes bajszom szálai közt
giliszta túr a homokban.
Öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Amíg éltem, kövér voltam,
sokat ettem és szuszogtam.
A lelkem mint nagy büdös szél
szállt el, mikor megpukkadtam.
Öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Amíg éltem, sovány voltam,
vékony árnnyal bandukoltam.
Mint a kidűlt komlókaró
olyan voltam, hogy meghaltam.
Öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Se szántások, se utak.
Mind hidegek a kutak.
Jégcsap lóg a kereszt-ágon.
Álom tesped a tanyákon.
Hé! Hó!
Mindenfele mély hó.
Pőre Panni, szár Boriska,
lyukas Jancsi, zörgős Miska,
öreg csont,
ifjú csont,
rajta-rajta-rajta.
Mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma? Mi került be mindezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumba?
A PIM legújabb kiállítása, A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei az írók gyűjtőszenvedélyét járja körül Jókaitól Lázár Ervinig, ezenkívül megszólaltat nyolc kortárs írót, és magát a múzeumot is a gyűjtő szerepében mutatja be, méghozzá egy kiemelt gyűjteményén, az írógépeken keresztül.
A tárlat a PIM alapításának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat második állomása. Az első része, A halandóság törékeny arcai című íróportré-kiállítás már látogatható.
A tárgyak társasága három nézőpontból közelíti meg a gyűjtés fogalmát. A PIM által őrzött írói gyűjteményeket hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be a kiállítás, a csoportok között olyan hívószavak segítik az eligazodást, amelyek utalnak a gyűjtésben megmutatkozó általános emberi motívumokra, ugyanakkor rámutatnak a gyűjtemények egyedi sajátosságaira, a gyűjtő életében játszott meghatározó szerepére is. Az írók tárgyai mellett az érdeklődők abba is bepillantást nyerhetnek, hogy a szépirodalmi szövegekben hogyan jelenik meg a gyűjtőszenvedély.
.jpg)
A kiállításon megtekinthető többek között Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, néhány festmény Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásából, továbbá helyet kaptak Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játék medvéi is. A tárlat legkorábbi tárgyai Jókai Mór kagyló- és csigagyűjteményéből, illetve botgyűjteményéből származnak.
.jpg)
A kiállítás második rétegeként a látogatók nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyi környezetükről, a tárgyakhoz való viszonyukról, gyűjteményeik és írásaik találkozási pontjairól.
A kiállítás legbelső terében a múzeum maga is mint gyűjtő kerül bemutatásra, méghozzá egy kiemelt gyűjteményével, az írógépekkel. Az írógép szimbolikus tárgyként az író és az elkészült mű között áll, közvetítő szerepben részese a mű keletkezésének. Látható Babits Mihály 1945-ben bombatalálatot ért írógépe is, amelyen életművének legjelentősebb részét írta.
Az írók gyűjteményei jól tükrözik birtokosuk személyiségét, szokásait, kapcsolatait, sőt emlékeit, vágyait, de szólhatnak akár műveinek világáról is. A szépirodalmi szövegekben a gyűjtés témája hangsúlyosan jelen van: kirajzolódnak bennük a gyűjtők különböző típusai, illetve olyan gyűjtemények, amelyeknek csak a képzelet szab határt. Az írók tárgyai eleve különleges aurával bírnak, s ezek között gyűjteményeik darabjai még inkább kitüntetett helyet foglalnak el. A kiállítás az író belső világának rejtettebb, kíváncsiságról, játékosságról, szenvedélyről árulkodó zugába ad betekintést.
A PIM gyűjteményében közel 4500 relikvia található, amelynek többsége hétköznapi tárgy, jelentőségük abban áll, hogy szorosan kötődnek az irodalom szereplőihez, egykor személyes környezetük részét képezték. Az író tulajdonában a tömegtermékek egyedi tárgyakká, a múzeumban hétköznapi tárgyakból relikviákká, kultikus értékű műtárgyakká válnak. Ez a metamorfózis a kiállítótérben folytatódik tovább, ahol eredeti kontextusuktól és rendeltetésüktől megfosztva, addig nem létező összefüggések rendszerébe kerülnek, új jelentéstartalmakkal gazdagodnak.
A kiállítás 2024. december 15-ig tekinthető meg.
A kiállítás kurátora: Zeke Zsuzsanna muzeológus, PIM
Grafikai tervezés: Csuport Andrea
Látványterv: H. Kocsis Annamária, PIM
Fotók: PIM
