Verze 1
Emlékszem arra, mikor a játék elkezdődött,
Papírra vetődött, a gondolat meg fertőzött,
Mint a malária, az ebola vagy a pestis,
A hatbetűs vírus szépen elkapott engem is,
Sokan ott voltak velem, a megszokott társaság,
Rímekre ütem, piszkos vágyakra vágy…
És a gát átszakadt, jött a H-I-P H-O-P,
Frankón ott volt előttem, full duplex, 3-D…
De várom még, hogy a füledbe jusson,
Bevárom azt a percet, hogy az agyadon átfusson,
Azért mert néha ismerős dallamokat hallasz,
Mert loop-olok meg ilyenek, még nem kell, hogy savazz!
Más is csinálja, mindig is csinálták,
Amióta létezik a turntable világ.
Sokan azt mondják a hiphop már meghalt,
Nekik üzenem, eljött Kali és a Restart…
Refrén
Újra kezdem – elölről kezdem,
Amikor elkezdtem, még nem voltam egyben…
Újra kezdem – nem várok másra,
Ki az, aki emlékszik az íratlan szabályra?
Újra kezdem – elölről kezdem,
Sohasem lehettem én az egyetlen…
Újra kezdem – nem várok másra,
Barátra, birkákra, lustákra, gyávákra…
Verze 2
Jah – megint jó ebédhez szól a nóta,
Jó poéta a szavakat okos sorba fonta,
Mint a Honda az F1-ben; vagy ott vagyok, vagy nem,
A képben, az éterben, ahol semmi sem véletlen,
És kétlem, hogy bármi hasznom lenne nekem ebből,
De ettől még a hangulatom felébred majd egyből.
Csináltam ezt ketten, aztán meg egyedül,
Kicsit négyen, kicsit hárman, a kérdés bennem felmerül;
Minek szövögetsz magadnak óriás reppes terveket,
Ha nem fejleszted magadat, és nem edzed a nyelvedet?
Megírod a sorokat, de ez olyan, mint egy sorozat,
Hangsúlyod az nincs, levegőnek hely meg persze nem marad.
Ez ám a nagy falat, mert nem nézel mögé,
A lényeg, hogy a köztudatba te is beletörjél.
Nekem ez nem pálya, másképp formálom a szart,
Nem kell forward, csak rewind vagy restart…
Refrén
Verze 3
A játék egyre keményebb és hogy ha vége,
Te döntöd el, hogy újra belemész-e,
Újra kezded, miután kiestél,
A lelked többet remél – éyy…
2 kiló 9, most akkor mindent újra kezdek,
Vissza a gyökerekhez, újabb magokat elvetek.
Mellettem nincsen csapat, én csak egyedül vagyok,
Hogy mit gondolsz te rólam, arra magasról szarok,
Mint a nagyok meg a kicsik, hisz van fel is út, le is út,
Újra lehet kezdeni, ha személyed elkúrt…
Elcsesztél valamit, amit nem kellett volna,
Múltad nem törölhető, de azért hajthatsz még a jobbra
A helyzet nálam, ár-apály van, ott az áram benn a májkban,
Erre vártam, észbe vágtam, erre vágytam, szó a szájban,
Szólj, ha gáz van, lenn a bárban, addig rímem itt van párban,
Úgy láttam, hogy megcsináltam, prezentáltam, neked szántam…
Refrén
Verze 4
Ha a sorok közé látsz, akkor lesz majd a legjobb,
Akkor leszel laza, ha majd egyszer feldob
Az, hogy visszagondolsz a régi hibákra,
Hidd el nekem, bátyja, ki bölcs, ezt csinálja!
Mint lárva a bábba, úgy gubózunk be,
De kitör belőle a fekete lepke…
Nem baj, ha bánod, csak soha se szégyelld,
Ami volt, az már elmúlt, felejtsd el a kételyt!
Vedd a vételt, fogjad az adást,
Van rengeteg sorstárs, de te leszel a hibás,
Ha nem figyelsz eléggé arra oda,
Hogy mi a dolgod ebbe a világba…
A játék keményül, és hogyha vége,
Te döntöd el, hogy újra belemész-e,
Újra kezded, miután kiestél,
A lelked többet remél – éyy…
Refrén
Restart az elmének, kezdjük újra...
2 kilo 9...
Kali MC a házban...
SKELS Co. a label, ami rádver haver...
Az énekesnő hamarosan világkörüli turnéra is indul! A HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR Észak-Amerikában startol szeptemberben, a produkció 2025-ben Európában és Ausztráliában is látható lesz.
Megjelent Billie Eilish várva várt harmadik stúdióalbuma, a HIT ME HARD AND SOFT, a Darkroom/Interscope Records gondozásában.
A többszörös Grammy- és Oscar-díjas szerzőpáros, Billie Eilish és FINNEAS pályafutásuk során az eddigi legizgalmasabb mérföldkőhöz értek a HIT ME HARD AND SOFT megjelenésével: olyan sokszínű albumot tártak elénk, amely dalai meglepően különböznek, mégis tökéletes harmóniában építkeznek egymásra. Az LP az érzelmek teljes spektrumába repíti, és különböző műfajokon áthidaló utazásra invitálja a rajongókat, ezért az élményért pedig érdemes az elejétől a végéig, teljes egészében meghallgatni a korongot. A HIT ME HARD AND SOFT pontosan olyan hatást kelt, amelyet a cím is sugall: a szövegek és a hangzásvilág keményen és lágyan ütnek egyszerre, nem várt módon mossák össze a műfaji határokat, valamint a trendekkel is erősen szembeszállnak. Billie ezúttal is testvérével készítette új albumát Los Angelesben, és ahogy már megszokhattuk tőlük, ismét FINNEAS látta el a produceri feladatokat.
A megjelenést különleges albumhallgató események előzték meg: 16 000 rajongó a brooklyni Barclay Centerben, 13 500 fan pedig a Los Angeles-i Kia Forumban élvezhette Billie Eilish újdonságát.
A HIT ME HARD AND SOFT már minden digitális platformon elérhető, a hamarosan boltokba kerülő fizikai formátumok pedig 100%-ban újrahasznosítható anyagok felhasználásával készültek.
HIT ME HARD AND SOFT
SKINNY
LUNCH
CHIHIRO
BIRDS OF A FEATHER
WILDFLOWER
THE GREATEST
L’AMOUR DE MA VIE
THE DINER
BITTERSUITE
BLUE
HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR - NORTH AMERICA*
Sun Sep 29 – Québec, QC – Centre Videotron
Tue Oct 01 – Toronto, ON – Scotiabank Arena
Wed Oct 02 – Toronto, ON – Scotiabank Arena
Fri Oct 04 – Baltimore, MD – CFG Bank Arena
Sat Oct 05 – Philadelphia, PA – Wells Fargo Center
Mon Oct 07 – Detroit, MI – Little Caesars Arena
Wed Oct 09 – Newark, NJ – Prudential Center
Fri Oct 11 – Boston, MA – TD Garden
Sun Oct 13 – Pittsburgh, PA – PPG Paints Arena
Wed Oct 16 – New York, NY – Madison Square Garden
Thu Oct 17 – New York, NY – Madison Square Garden
Fri Oct 18 – New York, NY – Madison Square Garden
Sat Nov 02 – Atlanta, GA – State Farm Arena
Sun Nov 03 – Atlanta, GA – State Farm Arena
Wed Nov 06 – Nashville, TN – Bridgestone Arena
Fri Nov 08 – Cincinnati, OH – Heritage Bank Center
Sun Nov 10 – Saint Paul, MN – Xcel Energy Center
Mon Nov 11 – Saint Paul, MN – Xcel Energy Center
Wed Nov 13 – Chicago, IL – United Center
Thu Nov 14 – Chicago, IL – United Center
Sat Nov 16 – Kansas City, MO – T-Mobile Center
Sun Nov 17 – Omaha, NE – CHI Health Center Omaha
Tue Nov 19 – Denver, CO – Ball Arena
Wed Nov 20 – Denver, CO – Ball Arena
Tue Dec 03 – Vancouver, BC – Rogers Arena
Thu Dec 05 – Seattle, WA – Climate Pledge Arena
Fri Dec 06 – Seattle, WA – Climate Pledge Arena
Sun Dec 08 – Portland, OR – Moda Center
Tue Dec 10 – San Jose, CA – SAP Center at San Jose
Wed Dec 11 – San Jose, CA – SAP Center at San Jose
Fri Dec 13 – Glendale, AZ – Desert Diamond Arena
Sun Dec 15 – Inglewood, CA – Kia Forum
Mon Dec 16 – Inglewood, CA – Kia Forum
Tue Dec 17 – Inglewood, CA – Kia Forum
HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR - AUSTRALIA
Tue Feb 18, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Wed Feb 19, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Fri Feb 21, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Sat Feb 22, 2025 – Brisbane, Australia – Brisbane Entertainment Centre
Mon Feb 24, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Tue Feb 25, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Thu Feb 27, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Fri Feb 28, 2025 – Sydney, Australia – Qudos Bank Arena
Tue Mar 4, 2025 –Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
Wed Mar 5, 2025 – Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
Fri Mar 7, 2025 – Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
Sat Mar 8, 2025 – Melbourne, Australia – Rod Laver Arena
HIT ME HARD AND SOFT: THE TOUR – EUROPE/U.K./IRELAND
Wed Apr 23, 2025 – Stockholm, Sweden – Avicii Arena
Thu Apr 24, 2025 – Stockholm, Sweden – Avicii Arena
Sat Apr 26, 2025 – Oslo, Norway – Telenor Arena
Mon Apr 28, 2025 – Copenhagen, Denmark – Royal Arena
Tue Apr 29, 2025 – Copenhagen, Denmark – Royal Arena
Fri May 2, 2025 – Hannover, Germany – ZAG Arena
Sun May 4, 2025 – Amsterdam, Netherlands – Ziggo Dome
Mon May 5, 2025 – Amsterdam, Netherlands – Ziggo Dome
Wed May 7, 2025 – Amsterdam, Netherlands – Ziggo Dome
Fri May 9, 2025 – Berlin, Germany – Uber Arena
Thu May 29, 2025 – Cologne, Germany – Lanxess Arena
Fri May 30, 2025 – Cologne, Germany – Lanxess Arena
Sun June 1, 2025 – Prague, Czech Republic – O2 Arena
Tue June 3, 2025 – Kraków, Poland – Tauron Arena
Wed June 4, 2025 – Kraków, Poland – Tauron Arena
Fri June 6, 2025 – Vienna, Austria – Stadthalle
Sun June 8, 2025 – Bologna, Italy – Unipol Arena
Tue June 10, 2025 – Paris, France – Accor Arena
Wed June 11, 2025 – Paris, France – Accor Arena
Sat June 14, 2025 – Barcelona, Spain – Palau Sant Jordi
Sun June 15, 2025 –Barcelona, Spain – Palau Sant Jordi
Mon Jul 7, 2025 – Glasgow, UK – OVO Hydro
Tue Jul 8, 2025 – Glasgow, UK – OVO Hydro
Thu Jul 10, 2025 – London, UK – The O2
Fri Jul 11, 2025 –London, UK – The O2
Sun Jul 13, 2025 – London, UK – The O2
Mon Jul 14, 2025 – London, UK – The O2
Wed Jul 16, 2025 – London, UK – The O2
Thu Jul 17, 2025 – London, UK – The O2
Sat Jul 19, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Sun Jul 20, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Tue Jul 22, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Wed Jul 23, 2025 – Manchester, UK – Co-op Live
Sat Jul 26, 2025 – Dublin, Ireland – 3Arena
Sun Jul 27, 2025 – Dublin, Ireland – 3Arena