Verze 1
Lépésenként felgyorsul az iram,
csak egy barát maradt végül, aki velem kitart...
Magam mögött hagytam minden felégetett hidat,
minden olyan embert aki negatívan kihat.
Egy a baj, hogy a szavakból lesznek később gondok,
inkább kétszer gondolok át mindent, amit mondok.
Minden olyan éjszakán, mit egyedül el töltök,
akkor jövök arra rá mi értékes a földön...
Talán boldog lehetnék, viszont ez nem éden,
ahol én is jócskán kiveszem a részem
abból, ami tiltott abból, ami tabu,
ráadásul kézzel lábbal döngetem a kaput,
azt a kaput, ami zárva előttem már régen...
Várom azt a percet, hogy megforduljon az érem
minden összefüggést, amit nem értek azt értsem.
Ráadásul azt a tényt, hogy ő mért jó, én mért nem?
Refrén
Hiányzik az érzés, mi fogva tartott eddig
vesztesnek hívtak, kik valójában senkik.
Egész nap csak írnék, hiszen ez az életem,
ledől minden betonfal, a tükröket szétverem!
Verze 2
Boldog voltam vele, de megváltozott a világ,
ketté szakadt az utunk, mert nem egy az irány.
A valóság túl szürke, az álmaimból élek.
A testem csak egy börtön, mibe bent ragadt a lélek.
A tudat, ami meghatároz minden gondolatot,
két éve már nem éreztem azt, hogy boldog vagyok...
Nem tudok elrugaszkodni, mert az emlék visszahúz.
Végül csak az számít, hogy a kapcsolatból mit tanulsz!
Van, hogy én is elfojtom az érzéseim mélyre,
Istentől azt kérve, hogy vegye már le végre
a hátamról a súlyokat, mert nem bírja a vállam,
viszont ez a súly tett engem azzá kivé váltam!
Én vagyok az egyetlen, ki könnyíthetne rajta,
hogyha minden alkalommal nem ütközne falba...
Nem vagyok már az az ember, aki csak feladja,
egy nap úgyis büszkén állok rá a rajtra!
Refrén
Hiányzik az érzés, mi fogva tartott eddig
vesztesnek hívtak, kik valójában senkik.
Egész nap csak írnék, hiszen ez az életem,
ledől minden betonfal, a tükröket szétverem!
Verze 3
Kevés az az idő, amit csak magunkra szánunk,
nem teszünk az álmainkért semmit és csak várunk
arra, hogy majd valaki helyettünk mer lépni,
egész addig várunk, amíg valaki eltépi
a szalagot a célnál, amit nekünk kellett volna
és kimondjuk a mondatot: Nembaj, majd holnap...
Viszont eljön az a nap is, mikor nem lesz holnap
és úgy néznek majd vissza rád: csak az időt lopta...
Refrén
Hiányzik az érzés, mi fogva tartott eddig
vesztesnek hívtak, kik valójában senkik.
Egész nap csak írnék, hiszen ez az életem,
ledől minden betonfal, a tükröket szétverem!
A 2024-es párizsi olimpia alkalmából írt vadonatúj dalát adta elő Pély Barna és zenekara a könnyűzenei elismerések június 8-i átadásán az A38 Hajón. A Petőfi Zenei Díjátadó nézői premierként láthatták az MTVA által a dalhoz készített klipet. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus-díjas énekes-gitáros-dalszerző a magyar olimpikonok és paralimpikonok előtt tiszteleg a különleges produkcióval.
A magyar sportolóknak és sportrajongóknak készített dalt Pély Barna a nyári olimpiai játékok alkalmából.
A Tűzzel, szívvel, szenvedéllyel című szerzeményt a Petőfi Zenei Díjátadó extra produkciójaként hallhatta először a közönség és végigkíséri majd a júliusban kezdődő, a közmédia sportcsatornáin követhető világeseményt, győzelemre buzdítva a sportolókat és összekovácsolva a szurkolókat.
Az „olimpiai induló” zenéjét Pély Barna szerezte, szövegét Veres Tamással és Pély-Nagy Évával írta. A dalhoz az MTVA készített videóklipet a jövő nagy tehetségeinek szereplésével, amely premierként volt látható a Pély Barna Band előadása alatt.
Az dal premierként hangzott el a szombaton 19:40-kor kezdődő Petőfi Zenei Díjátadón, a meglepetések fokozására vonósokkal és vokalistákkal kiegészülve adta elő a Pély Barna Band. A nagyszabású eseményen kilenc kategóriában vehettek át elismerést a magyar könnyűzenei élet kiválóságai. Az ünnepségen Pély Barna mellett fellépett A Dal 2024 győztes produkcióját előadó László Evelin, valamint közösen állt színpadra Nagy Adri, a Here We Are és a Phoenix RT.
Fotó: MTVA/Csöndör Kinga