|
|
|
Fáradt lélek baktat haza hajnalban lassan lépve
Néha megállva mert miért ne, a napnak vége
Szó nélkül beszélget, halk városi zaj a társ
Ágyába vágyva elaludna már szépen kis Balázs
Évtizedek távlatának tűnik a reggel
Egy sör, meg hajnali tévénézés égő szemmel
Mára vágya már csak ennyi, meg egy pihentető bláz
Lehunyt szemmel nézi, hogy lehunyja sok szemét a ház
Lépteinek visszhangját csak pár kóbor kutya hallja
Egynek érezve magát közülük ül a Duna partra
Barátok nevetését hozza a szél, kikkel száz napon át
Álmodták, hogy egyszer tűzoltók lesznek és katonák
S akik az ígéret ízétől örömmámorban tombolva
Indultak csatárláncban mosogatni Londonba
Némán bólogat a csendesen hömpölygő folyó
Bassza meg a távolság, úgy is mint üveggolyó!
[Refrén]:
Fáradt lelkek egy alvó városban
Elveszve sárga csekkekben, számlaszámokban
Ez még ingyen van, nesze egy jó tanács:
Aludj el szépen, kis Balázs!
Lelke lepkeszárnnyal szárnyal a csendben
Mintha senki más nem élne ébren rajta kívül Pesten
De reggel újra zajongva csicsereg a nép
S mégis, saját zajában dunna alatt alszik a rét
Falevél-csónakok táncát bámulva várja
Mikor viszi a folyó sodrása őket új irányba
Belenyugodva, hogy akármennyit dumálsz
Csak egy irányba lehetsz vadakat terelő juhász
Átfilózott baráti sörözések emlékképe
Csapja tarkón, hogy sosem volt csorba a szemmértéke
A megtört város fölé álmodik reform-csodát
Míg szunnyadozik a szakadás, máma már nem hasad tovább
Lassan tovább indul
Figyelve, ahogy pár korán kelő csillag korán is hull
A sarki kisbolt mellett még elszív egy uccsó cigit
Hallgatva, ahogy a villamos álmában csönget egy picit
[Refrén]:
Fáradt lelkek egy alvó városban
Elveszve sárga csekkekben, számlaszámokban
Ez még ingyen van, nesze egy jó tanács:
Aludj el szépen, kis Balázs!
Az ajtó zajosan nyílik, és csakis ilyenkor hálás
Hogy nem várja itthon társ és gyerekkiabálás
Hét perces rutin az ajtótól az ágyig
Puhán ölel a takaró, fel is húzza állig
Ilyenkor egyértelmű minden, a ritmus tiszta
Míg az ágya itthon várja, nincs amit ki ne bírna
Tudja, minden nap élhet békéjében kicsit még
Csak ki kell várnia, míg lehunyja kék szemét az ég
Álmában ott jár, ahova más a lábát be sem teszi
Ismeri a határokat, és épp ezért feszegeti
A félelemben élőknek csak egy tapló észlény
Piszokfolt a társadalom fotosoppolt tablóképén
Esti lámpafénynél rajzó molylepke csorda
Kiket a változás lángja állít kamikáze csatasorba
Mert ez vagyunk, szemtelen napfény-szembetükrözés
És ha lábunkra hajtjuk a fejünk, velünk alszik el a zümmögés.
[Refrén]:
Fáradt lelkek egy alvó városban
Elveszve sárga csekkekben, számlaszámokban
Ez még ingyen van, nesze egy jó tanács:
Aludj el szépen, kis Balázs!
Mondjad, Atikám!
MOMkult, 2024.10.10., 20 óra
Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.
„József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte”
– írja róla naplójában Márai Sándor. Ebből a mélységből merít Vecsei H. Miklós, innen próbálja megmutatni a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit.
A darab 2018 óta fut a Vígszínház repertoárján, amelynek utaztatható verziójában a Platon Karataev frontembere, Balla Gergely is szerepel.
Vecsei H. Miklós (qjúb)
Balla Gergely (platon karataev)
Az előadás hossza 110 perc szünet nélkül.
Fotó: Vecsei H. Miklós x Balla Gergely x MOM Kult
