Csak havazás -
ez hát a tél,
és nem volt soha más.
S a hulló hó,
mint puha takaró;
s mit betakar: mindegy mért,
de véget ért,
csak kis idôre szólt.
Ha fáj is, mondd,
hogy vége, ennyi volt!
Mert jön a nyár -
kitisztul ég és láthatár.
S ha majd múlik a szerelem,
ott marad a szíveden,
ha nem is látod már;
mint nappal fenn a Hold.
Hát bátran mondd,
ha vége: ennyi volt!
Csak körforgás -
ez hát az élet,
nem lesz soha más.
Mert véget ér,
minden ősz és tél
a tavasz és a nyár.
Hát mondd, hogy nem is fáj,
Good bye!
Koncertek, mesterkurzusok, workshopok, szakmai előadások, hangszerkiállítás és elsősorban fiatalok számára szervezett verseny is szerepel a június 6-án kezdőd 25. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programja között.
A fesztivál Magyarország legrégebben működő és egyben az egyik legjelentősebb gitár eseménye, melyen a világ legkiválóbb gitárművészei lépnek föl, a jubileum alkalmából pedig számos színes program is várja az érdeklődőket.
A fesztivált Pavlovits Dávid gitárművész-zeneszerző alapította 1999-ben. Ő maga több mint harminc országban lépett fel, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Karának docenseként az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb klasszikus gitár közösségét fogja össze.
A fesztivál június 6-án lengyel gitáresttel kezdődik, melyen Marcin Kuzniar és Mateusz Kowalski koncerteznek. Másnaptól a rendezvényen résztvevő neves művészek tartanak mesterkurzusokat, valamint két napon át hangszer- és eszközkiállítás is látható a fesztivál helyszínén, az SZTE művészeti karának épületében.
Június 7-én előbb Csáki András és Girán Péter előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Duettek estje következik, melyen a portugál Project Windsbraut és az amerikai-spanyol Orphika Duo lép színpadra.
Június 8-án rendezik a 10. Szeged Altamira Nemzetközi Gitárversenyt, melyen a zeneművészeti szakgimnáziumok és felsőfokú zeneművészeti képzőintézmények növendékei mellett más formában gitárt tanuló diákok is részt vehetnek, sőt a pro kategóriában kormegkötés nélkül is megmérettethetik magukat az indulók. Este a Rosalli Gitárstúdió, valamint Mayer Attila előadása hallható, a fesztivál záró dzsessz és latin gálaestjének egyik fellépője Pusztai Antal lesz, aki az alapítás óta visszatérő szereplője a rendezvénynek, mellette pedig a Flamenco Sopianae látványos produkcióját élvezheti majd a közönség.
Fotó: Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál