|
|
|
| Előadó: | Cseh Tamás |
|---|---|
| Album: | Nyugati pályaudvar |
| Megjelenés: | 1993 |
| Hossz: | 18:32 |
| Szövegírók: |
Bereményi Géza |
|
Cseh Tamás |
|
| Kiadó: | Hungaroton-Gong Kft. |
| Stílus: | Acoustic, Spoken Word |
| Címkék: | Keressük! |
Jég alatt télen
halaknak álma
szétfolyó
téboly.
Lebegnek némán
smaragd vizekben,
jég alatt,
a szétfolyt -
szétfolyik álmuk
a nagy vizekben,
ezüstös halaknak álma.
Aludj hát, drága,
jégpáncélt álmodj,
ezüst halaktól
tanulj el álmot,
nagy vizek mélyén
alvó halaktól
tanuld a nagy álmokat.
Vontatott élet,
vontatott álom,
szétterül
fázva.
Jég a fedője,
szemhéj a szemre,
színezüst
zárja.
Tanuld el, drága,
halaknak álmát,
a vontatott hófehér tébolyt,
Jég alatt, télen,
zöldes vizekben
halak lebegnek,
szenderegnek,
és az ő álmuk álmaidban
hangtalan szertefolyik.
Hangtalan élet,
hangtalan álmok,
jég alatt vízben
kopoltyú tátog,
jég alatt, télen
halaknak álma
úszik a szemben,
mikor lezárva.
Álmodd hát, drága,
halaknak álmát,
a vonatott hófehér álmot.
Semmi se mozdul,
kopoltyú tátog
elszenderednek
mind az átkok,
engedd magadba
halaknak álmát,
a vontatott nagy álmokat.
Kezdjem?
Na jó.
Én elkezdem.
Kezdem...
És akkor ugye ott, ahol szoktam.
Hogy hol volt, hol nem volt.
Tényleg már megint ezt akarod?
Jó. Jó.
Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy nagy, nagy,
vagy kétszer volt,
de az is lehet hogy háromszor,
mert semmit se lehet tudni, de semmit,
egyszer volt, kétszer, háromszor vagy soha, de soha nem volt,
soha egy nagy birodalom és annak a népe.
És arra népre valaki álmot bocsátott.
Hogy kicsoda-micsoda bocsátotta azt az álmot arra a népre,
az el van felejtve.
És akkor a nép hosszú-hosszú negyvenéves álomba merült.
Nagy őrjöngés volt az egész univerzumban
(én láttam, én ott voltam! Kell ezt nekem mondani? Jó, jó...),
nagy őrjöngés volt csak ez a nép aludt.
És ezt a népet valaki, az a valaki, aki régen el van felejtve,
hirtelen fölébresztette.
Az a valaki.
Gondolt egyet már megint,
gondolt egyet vagy kettőt,
hogy ő hányat gondolt, azt már ő maga sem tudja
- és egy rántással letépte a szemekről az álmot,
és minden el lett felejtve.
És a nép, a nép felébredt és ott akarta folytatni,
ahol azt gondolta, hogy abbahagyta.
A rengeteg ébredő közül egyvalaki, egy valahol szintén felébredt.
Felemelte álomittas arcát, és azt kérdezte, ami a legfontosabb:
- Ki vagyok? Hol vagyok?
Azt, hogy mi végre vagyok, azt nem kérdezte meg ez a valaki,
csak azt, hogy mi vagyok, hol vagyok.
De erre nem tudta a választ, olyan sokáig tartott neki az ő alvása.
- Elvesztettem magam.
Elvesztettem magamat az alvásban!
Ki vagyok én?! - kiáltotta, és körülnézett.
Egy konyhában találta magát.
És észrevett valakit, aki az asztalra borulva aludt.
A kilétét kereső belemarkolt a hajába, felrántotta a fejet
és az alvó arcába nézett.
- Ezt az embert ismerem. Osztálytársam volt.
- És eszébe jutott egy osztály.
Ecsédi - ez a név jutott eszébe a kilétét keresőnek,
és rázni kezdte az alvót.
- Ecsédi, Ecsédi, felébredtünk! - kiabálta.
- Ecsédi, emlékszel még?!
Ecsédi lehunyt szemmel mondta, hogy:
- Én mindenre emlékszem.
- És mire emlékszel, Ecsédi? Mire?!
- Éltünk, aludtunk.
- Ecsédi, én nem emlékszem semmire.
Ki vagyok én, Ecsédi? Mondd meg!
Ecsédi lehunyt szemmel mondta, hogy:
Your name is Vizi Miklós.
Int' appele Miklós Vizi.
Tuo nome Niccolo Vizi.
Tebja zavut, Nyikoláj Vizi. Vizi.
Vizi. Vizi. - mondta Ecsédi, és aludt tovább.
Álmában nagy halakat látott vizekben lebegve, álmot vonva magukkal,
redőző árnyakat.
Énekelgetett magában, csemcsegett, tiszta nyál csordult a szája szélén.
Ringatta magát.
- Ez hát a nevem. Ez a név. Ez voltam én!
És az illető, aki most már Vizi, a tükörbe nézett.
Jellegzetes kelet-európai arc repült felé a hófehér tükörből.
Új korszak van, új világ, felébredtünk! - kiáltotta, és fejjel rohant az ajtónak,
amely az utolsó pillanatban kinyílott, és Vizi (most már tudjuk a nevét: Vizi)
egy szigorú nagykabátos társaságba rohant bele a gangon.
A férfiak - lehettek vagy tízen - ujjlenyomatot vettek tőle.
Ekkor derült ki, hogy mind a tízen egyetlen nagykabátot viselnek, hogy
alatta szorulnak össze gúlában, mert ők egy Bizottság voltak, mely az
elmúlt időszak bűneit és hőstetteit állapította meg tisztázó szigorúsággal.
- Tisztázó szigorúság - mondta a Bizottság vezetője, aki a télikabát
gallérját viselte magán.
Ritkás hajú, szép feje kócsaghoz hasonlóan koronázta meg az embergúla tetejét.
-Jellegzetes bolseviki ujjlenyomat! - kiáltotta egy szélsőséges a kabát ujjából.
- Neogótikus ujjbegy bordázat, egyházi elmélyülésre valló! - zengte egy hang
a válltömés alól, kimagasodva.
- Magának való költő - mondta egy szelíd szemű tag a belső zsebből sugározva.
- Az igazat megvallva, kevésre emlékszem a múltból - mondta Vizi, mert
elhatározta, hogy becsületes lesz.
- Csak annyi biztos: a nevem Vizi Miklós.
Az embergúla tetején gallért koronázó kócsagrikoltást hallatott, hogy:
- Miklós! Miklós! Miklós! Tegezhetlek, Miklós!
- A mi emberünk! - süvöltötte a lenti tagoknak.
- A mi emberünk! Feddhetetlen hőse a 60-as, 70-es, továbbá a 80-as
etapnak, amikor legjobbjaink is megszűntek rózsaálmok viruló képeivel
ámítani magukat.
Emlékszem egy mondására:
Meddig tarthat ez még - ezt mondta a Keleti pályaudvar nagy óráját nézve
a kagylóba, miközben tizenketten hallgatták le a telefonját!
A mi emberünk!
Az új kor hőse!
Szent!
Szent Miklós!
Szentet csinálunk belőle!
Arra van most szükség!
És a télikabátból karok csápjai nyúltak elő, megragadták Vizit, aki nagy,
sötét alagútban repült ezután, míg végül meleg, ölelő, bendőszerű helyre
érkezett.
A jövőbe.
Hagyjuk most Vizit e helyen, és vessünk egy fúró pillantást bele Ecsédibe,
aki két karjába temetve arcát még mindig aludt, holott körülötte egy világ
kelt új életre zengve.
Ecsédi alvása miatt kimaradt az újjáépítésből egy időre.
Hogy mennyi időre, azt csak azt tudja, aki el van felejtve, telt, múlt az idő.
Ecsédi csak aludt, ám egyszer csak mi történt?
Egyszer csak:
Csengőszó éle tépte fel a csendet,
s a borotválatlan Ecsédi felriadt szintén.
Rögtön mindenre emlékezvén támolygott az ajtóig. Feltárta.
Egy olyan kék szemű férfi állt odakint,
kinek az arca olyan volt, mint a lakat.
- How do You do? - csatttant fel a hangja.
- How do You do? - mondotta Ecsédi, a kába.
- Nevem Thomas Edward Lawrence. - mutatkozott be a férfi és meglobogtatta
az indigókék selyemburnuszt, amelyben ő volt. (Mert arabnak volt öltözve.)
A szeme kék, mint az oxfordi college könyvtárának a legfelső polcán az
Enciklopedia Britannica gerince a betűző, délutáni, krikettpályáról jövő
napfényben szokott, oly kék.
- Nevem Thomas Edward Lawrence.
Napjaink első számú Kelet-Közép-Európa szakértője vagyok, titkos ügynök.
Szeretem az ön népét, mert az végletekig éli meg a rosszat és a jót.
És ekkor Ecsédit felkapták (mert a lakatarcú intésére burnuszos arabok
lepték el a gangot), és vitték ki Ecsédit az utcára, káprázó napnak a fényére.
Ecsédi a Margit híd pesti hídfőjének a torkában találta magát, ott egy teve
púpjára lökték, s az állat ringva elindult.
Ecsédi a lakatarcú acélderekát hátulról karolva tartott délkelet fele.
(odébb a Duna, távolabb a Margitsziget, jobbra a Néphadsereg utca.)
A cél ismeretlen.
És végre Ecsédi körül tudott nézni.
Mit látott?
Hunyorgó szemével mit vajon?
Egy romjaiból újjáéledő várost látott a tevén imbolyogva, az elmúlt
évtizedek tizedelte füstölgő labirintust.
Kietlen tájat, egyetlen nagy csillogó, szemmel verő színpadot.
Ecsédi felsóhajtott volna, de a levegő mérgezett volt, még nem oszlott el
az égről a korom, a házak vakolatát lemarta volt a méreg,
a teve lukakba lépett, repedezett a kövezet.
S a lakosság, a helybeli lakók sántító lovakat üldöztek, egymást ölelgették:
Hát te még..:!
Hogy éltétek túl?
-Íme, a hazája egy rablótámadást követőleg - szögezte le a Lakatarcú,
hátravetve egy kék villanást a tevén.
- Szegény hazám - sóhajtott ki mérget Ecsédi.
- Nevem Arábiai Lawrence. - mutatkozott be megint a lakat.
- Utunk célja..., de erről majd később.
Megértem önt.
- Mit csinálunk? Mi lesz itt továbbá? - ismerte föl helyzetét Ecsédi ringva.
- Nem tudom összeszedni magamat hirtelenjében!
- Itt műtét. Érti? Mű-tét.
Felhalmozni, középosztályt csinálni, ennek lesznek áldozatai, de hát ez
egy műtét. Eredeti felhalmozás.
Megértem önt;
Én anglo-amerikai figura és ügynök vagyok pacifikálni.
Vizi Miklós küldött önért.
- Vizi? Hol van Vízi? Hol? - kiáltotta egy lobogva égő ház alatt teveháton pislogva
Ecsédi, de a lakatarcú, csak mint egy gyarmatra, rámosolygott.
- A központba. Oda tartunk.
És arabjai felvijjogtak, puskáikat (mert azok is voltak nekik),
sütögették az ólmos égbe, Budapesten,1989. június másodikán.
Budapesten.
Ezek szerint a magyarok fővárosában vagyunk, a neve Budapest,
de most már ne nézzünk körül.
Nézzünk inkább a beteg égbe, miként Ecsédi ekkor, és onnan
nézzen vissza ránk az, aki el van felejtve.
Nézzen vissza, nézzen vissza ránk, de nem kell elárulnia semmit.
Ezt nem akarjuk.
Nem. Nem.
Mi csak azt akarjuk...
Nem akarunk mi semmit, csak...
Hát mert mi az ember?
Az ember gombásodás.
Vörheny és kanyaró.
A Földnek orcáján allergiafolt.
Aztán megint csak ringott-ringott a tevekaraván, mígnem a Lawrence
nevű kém szárazon megszólalt:
- Well, utunk céljához érkeztünk, my friend.
A Központot látja maga előtt.
És Ecsédi kinézett az angol szikár burnuszos válla mögül,
és megpillantotta a Nyugati pályaudvart.
Na most ezt úgy kell elképzelni, amit ugye Ecsédi látott, úgy kell elképzelni,
mint egy három-osztatú tervrajzot.
Egyelőre.
Legbelül emelkedett a Nyugati pályaudvar impozáns tömbje fellegvárszerűen
az égre.
Körülötte a középső gyűrű; egy nagy embertömeg, amely be akart jutni,
csak azért, mert a pályaudvar neve nyugati volt, de kéksisakosok nem
engedték őket, (erre a tragédiára még visszatérünk) kéksisakos katonák
szorították vissza a tömeget.
A legkülső gyűrű pedig egy nagy-nagy bódételepülés volt, afféle vadkeleti piac.
Piláfárusok, koldusok, zsebtolvajok, szerzetesek, korrupt rendőrök,
szerb komitácsik, erőművészek, citerások, medvék, rengeteg szemét, lócitrom,
mert lovak is voltak ottan, árusok kelepeltek, anyák siratták halott fiaikat,
nőgyógyászok végeztek abortuszt a nap ellen kifeszített ponyvák alatt,
értelmiségiek vitatkoztak a médiák műsortervéről, nagyon sok volt a rákos,
infarktusos, de sok volt a vidám pofa is, satöbbi...
A legszélső gyűrűnek is a szélénél, közvetlenül a pénzváltók asztalkája mellett,
a közös nagykabát alá bújt Igazoltató Bizottság szűrte meg az érkezőket,
és a kiemelkedően nemes kócsagfej rájuk rikoltott, hogy:
- Igazoljátok magatokat, kutyák!
Mit tettetek a szebb jövőért?
Tetvek, ganék, tökörészek, dögvész, fujj!
Ecsédinek az ijedtségtől egy fillér sem maradt a zsebében,
őhelyette az oxfordi spion kattant egyet, mint a lakat:
- Nem ismersz meg, testvérem?
- Sir Thomas! - rikoltotta a kócsag, és hosszú nyakát mélyre hajtva a gallérból,
csókolgatni kezdte Lawrence piros csizmáját.
A Bizottság többi tagja is kikiabált a külső és a belső zsebekből, a kabátujjból
meg a gombok mögül, hogy:
- Sir Thomas, Sir Thomas, Sir Thomas, Sir Thomas Lawrence, kezit csókolom!
- Bemutatom Mr. Ecsédit, Mr. Vizi barátját. - jegyezte meg a hidegvérű angol.
- I suppose, mond ez a név önöknek valamit. Vizi.
A Bizottság tagjai ugrándozni kezdtek a kabát alatt:
- Vizi, Vizi, Vizi!
A kócsagfej pedig már a földön fente a csőrét, úgy vijjogta:
- Ó, ó, ó, a fényes orcájú, bül-bül-szavú Mr. Vizi!
Hát ő, ő, ő, ő az, aki már Bent van, nagyságod engedelmével bejutott, ugye,
o, o, o, odabent van ő, ő, ő, ő már, boldog a Nyugati pályaudvaron.
Oly jó neki, oly szerencsés, oly szép, rózsalugasban ringatják rettegett személyét
dióköldökű hurik, ellenségei letépett fejével labdázik mélán, vessző,
OMO mosóporban fürdetett mosolya fényesebben tündöklik a New York-i
szabadságszobor fáklyájánál.
Még az Európai eszme ragyogásánál is, neki már jó.
Ó, ó, ó, neki már jó.
És mi mikor juthatunk be, Sir Thomas?
- Vizi a pályaudvaron van, Mr. Lawrence? - kiáltott fel Ecsédi.
- Ezek szerint Vizi a pályaudvaron van?
Bent van a Nyugati pályaudvaron?
Azonnal látni akarom a barátomat!
- Hahaha! - nevetett fel a kócsagfej.
- A pályaudvarra nem juthat be, gatyás paraszt, furkóházi, senkibunda,
körmös indulatú keleti!
Nyelvvizsga kell hozzá, alacsony vérmérséklet, magas IQ, szexvizsgálat,
hűségnyilatkozat!
De Lawrence megsimogatta Ecsédi fejét:
- Majd én elintézem.
- Az más, az más, az más, ha Mr. Lawrence elintézi
- mondta a kócsagfej, és a kabátszárnyakat széttárva földig hajolt.
Lawrence hátravillantott egy kéket, mosolyogni akart, válaszolni,
de hirtelen apokaliptikus dobogás, csatazaj, vak ügetés és fegyvervillogás
történt, és a Bajcsy Zsilinszky út, a Váci út és mindkét körút felől,
fergeteges támadás érte a piacot.
Vijjogva és torokból ugatva irdatlan tatár lovascsapat zúdult elő,
és vágta közben énekeltek, hogy:
Kilenc kategóriában ismerte el a közmédia a hazai könnyűzene kiemelkedő előadóit és alkotásait. A rangos szakmai díjakat az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió kultikus gyártóbázisán, az A38 Hajón vették át a díjazottak. A nagyszabású eseményre dalpremierrel készült László Evelin és Pély Barna, extra produkcióval lépett fel Szőke Nikoletta, Sárik Péter, valamint a Negál, továbbá Nagy Adri, a Phoenix RT-vel és a Here We Are együttessel.
László Evelin
A közmédia küldetése, hogy új, értékteremtő hazai produkciókra irányítsa a nagyközönség figyelmét és országos csatornákon mutassa be a magyar zene sokszínűségét, támogassa a zenében maradandót alkotni vágyó fiatalokat, valamint műsorokkal ünnepelje a gazdag zenei örökséget és sokszínűséget. Mindezekhez kapcsolódva évről évre könnyűzenei díjátadón ismeri el a műfaj meghatározó szereplőit és a feltörekvő tehetségeit. Idén kilenc kategóriában vehettek át díjat az előadók az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió munkatársaitól, köztük a Kossuth-díjas és Petőfi Zenei Díj Életműdíjas Nagy Ferótól, a Petőfi Rádió Magyarock Nagy Feróval című műsor házigazdájától.
A Petőfi Zenei Díjátadón „Az év dala” elismerést A Dal 2024 nyertes produkciójának dalszerző énekese, László Evelin vette át, ezzel újabb díjat nyert a Legényessel. Az intim üzenetet megfogalmazó szerzemény zenéjét és szövegét a férje ihlette és lényege önmagunk elfogadása. Az eredetileg folk stílusú produkció a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában csendült fel a dalválasztó döntőjében.
Szarka Tamás, Kossuth-díjas és Petőfi Zenei Díjas előadóművész Otthon vagyunk című dala érdemelte ki „Az év zenei felvétele” díjat. A Felvidéket bemutató dal és a hozzá készült klip tavaly augusztus 20-án, az államalapítás emléknapján jelent meg. A felvidéki zeneszerző és a népviseletbe öltözött zoboraljai asszonykórus, valamint a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai énekét ikonikus helyszínek képsorai kísérik. A díjat Nagy Feró, Kossuth-díjas és Petőfi Zenei Díj Életműdíjas előadóművész, a Petőfi Rádió műsorvezetője adta át.
Szarka Tamás
„Az év koncertje” Ákos harmincéves szólókarrierjének ünnepi, Operában tartott előadása lett. A nagyszabású jubileumi koncerten új formában – versekkel, kórus és komolyzenei kísérettel – elevenedtek meg a Kossuth-díjas énekes, dalszerző, zeneszerző dalai, így a közönség egyszerre érezhetett nosztalgiát és kaphatott vadonatúj zenei és vizuális élményeket. Az előadóművész harmadik alkalommal részesült Petőfi Zenei Díjban: második alkalommal nyerte meg a kategóriát, a díj alapításának évében pedig „Az év férfi előadójának” választották.
A Magna Cum Laude kapta „Az év együttese” címet. A zenekar 1999 nyarán egy gyulai, zeneszerető baráti körnek köszönhetően alakult meg, számos szakmai kitüntetéssel, egyebek mellett 2019-ben Artisjus-díjjal is elismerték munkásságukat. Az idén 25 éves zenekar jubileumi koncertjének felvételét június 15-én láthatják a Duna nézői, illetve Mező Misivel műsorvezetőként is találkozhatnak szombatonként a Jézus és… adásában. „Az év együttese” a koncertje miatt nem tudott részt venni a díjkiosztón, Galler András „Indián”, videoklip rendező vette át a nevükben az elismerést.
„Az év női előadója” díjat Gubik Petra vehette át. A Junior Prima díjas művészt nemcsak színházi előadásokban, hanem a Duna showműsorainak fellépőjeként is láthatta már a közönség. A Csináljuk a fesztivált! döntőse volt, a Petőfi Zenei Díj – Életmű Gála – Földes László „Hobo” műsorban blues műfajban mutatkozott be, A Dal 2024 extra produkciójában Freddie-vel duettezett.
Gubik Petra
Fehérvári Gábor Alfréd ‘Freddie’ „Az év férfi előadója”. Az immár kétszeres Petőfi Zenei Díjas énekes, műsorvezető a Csináljuk a fesztivált! legutóbbi évadának győztese. A közmédia dalversenyének extra produkciójában Gubik Petrával énekelt dalválogatást Szenes Iván születésének 100. évfordulója tiszteletére, valamint Hobo-dalfeldolgozással köszöntötte az idei Életműdíjas előadóművészt a Duna gálaműsorában. Az énekes a Petőfi Zenei Díjátadón koncertje miatt nem tudott részt venni, ezért a díjat kollégája és barátja, Rátonyi Kriszta, a Duna műsorvezetője vette át.
„Az év hangszeres előadója” díjat a Parno Graszt kapta. Az együttes zenei világát autentikus cigányfolklór adja, dalaik hagyományos hangszereléssel – kanna, kanál, tambura, gitár, nagybőgő, szájbőgő – születnek. Céljuk, hogy megőrizzék és megismertessék a közönséggel a cigány társadalom hagyományait, zenei és tánckultúráját, emellett új szerzeményekkel, és a magyarról cigány nyelvre fordított szövegekkel gazdagítják a néphagyományokat. A zenekar alapító dalszerzője, Oláh József a Duna idei dalválasztó műsorában az elődöntős versenyzőket segítette daluk áthangszerelésében. A díjátadó időpontjában koncertező zenekar nevében az elismerést Oláh József felesége, Oláhné dr. Borbély Kata vette át.
Az Arcidra „Az év felfedezettje” lett. A Dal 2024 döntős zenekarának hangzásvilága egyszerre progresszív és konzervatív, illetve közönségbarát pop és gondolatébresztő underground-alter stílusú. A 2020-ban alakult együttes a Duna dalversenyében nemcsak a szakmai zsűrit győzte meg, a közönséget is meghódította.
Arcidra
„Az év rádiós koncertje” elismerést a 4S Street kapta. A 2018-ban alakult zenekar a Petőfi Rádióban adott mini koncertjét rangos díjra váltotta. Idén jelent meg harmadik albumuk, a bemutatón Vikidál Gyula is fellépett. Az erdélyi magyar, indie-pop-rock együttes 2022-ben „Az év zenekara” lett.
4S Street
Az esemény új magyar dalok megszületését is ösztönözte, dalpremierrel érkezett „Az év dala” címmel elismert László Evelin. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus-díjas Pély Barna vadonatúj, a magyar sportolókat buzdító, a párizsi olimpiára írt dalát hozta el a közönségnek, amelyhez az MTVA készített klipet. Az előadóművész zenekara vonósokkal és vokalistákkal egészült ki a különleges alkalomra. A díjátadó lehetőséget teremtett a generációk és a műfajok találkozására, Szőke Nikoletta Sárik Péterrel és A Dal 2024 döntősével, a Negállal lépett színpadra. A Petőfi Zenei Díj „Az év hangszeres előadója” elismeréssel kitüntetett jazz-zongoraművész az idei dalválasztó elődöntőjében szakmai tanácsaival segítette a rock bandát. A dalverseny egy másik új formációt is életre hívott A Dal versenyzőiből, Nagy Adri, a Here We Are zenekarral és a Phoenix RT-vel énekelt.
A Dunán, az M2 Petőfi TV-ben és a Petőfi Rádióban élőben közvetített Petőfi Zenei Díjátadó újranézhető a Médiaklikk.hu-n.
Forrás: mediaklikk.hu
Fotók: mediaklikk.hu/MTI/Máthé Zoltán
