|
|
|
Pihen a hajnal,
De az éj hajlott már.
A hitvány szemfény-
vesztésért kár.
Alig ismertelek,
Ismertem a vágyaid kését.
Régen a fény énekelt,
Most hallom küszködését.
Álmaim fillérekért,
Jó szóért kapom.
A semmiért néha
A lelkemet adom.
Hűvös szobába gyertyát,
Kandallót álmodom,
Nélküled oda csak az ár-
nyékommal juthatok.
Alkudj a lelkemre,
Mert lépni nem merek.
Maradnom kell,
Így szokták az emberek.
Látni akartam ott,
Ahol a vak is botorkál,
Kopogtatni egy kapun,
Amely mögött ezer titok áll.
Azt hittem, írás van
Az érzések falán.
A pecsétes záradat
Feltöröm talán.
Ott él benned most is,
Lelkeden tapos.
A csukját lehúzza,
Örökké óvatos.
Szöveg: Ádám Attila
ONLINE MEGHÍVÓ
