|
|
|
/Sövi/
Te tartod bennem a lelket, mert véghezvitted a tervet /
képes voltál rá, így nem hiába állunk egymás mellett. /
Én az eszköz voltam, ott lakom benned és Te bennem /
Hálás vagyok érte, hogy nem kell másnak lennem. /
Olyan vagyok, mint egy szellem, csak Te hallasz, csak Te láthatsz /
és ha megérted mit írok, azzal táplálsz, amit átadsz. /
Én is érzem, amit Te, nem vagy egyedül /
ellenállok, ahogy Te; mindenki menekül /
mert az álomvilág vonzóbb, a valóság rideg /
mindenki beleborzong, megfeszül minden ideg /
és ha azon múlik majd a sorsod, hogy feladod-e a hited /
akkor majd áldozatot kell hoznod, de nem mindegy kinek. /
Nem mindegy melyik oldalt választod, ha választasz /
A válasz legyen őszinte, hogyha egyszer választ adsz. /
Így jutunk idáig, ahol egy szóval többet érsz el /
ott ülök melletted az ágyon minden éjjel /
amikor megfejted a sorokat, én révbe érek /
amikor megfejted a sorokat, az másnak méreg. /
Amin átmész, én is átmentem. Nyisd ki a szemed /
én a tükörképed vagyok, nézd, bármit is látsz bennem /
az Te vagy...én csak visszhangzom a szívverést egy dalban /
...ez amit Te suttogsz most halkan. /
A tudat, hogy megtisztelsz, hogy hallgatsz, olyan tiszta, mint a víz /
Te fogod a kezem, amikor írok, én fogom a kezed, amikor sírsz.
Refrén:
/Thoma/
Álmokat sző az élet, csak a pillanatokra várunk /
nem értik mit beszélünk, és a távolba miért kiáltunk. /
Hallani könnyebb volna, de a lényeget így sem látod /
Amint lehunyja kék szemét az ég, a nyugalmat megtalálod.
/eNzim/
Még csak reggel van, de én már a műszak végét várom /
szememben úgy ég az álom, ködös a szürkeállományom. /
Fáj az információ sokasága, ez az én keresztem /
és félek, ellensúlyozandó hangomat kieresztem /
de valami még megnyugtat, amiért élnünk kell /
teljesen mindegy, hogy hány ember előtt lépünk fel /
hiszen kis társaságban is születhetnek eposzok /
és úton hazafelé majd ettől zengenek a peronok.
Ebből látszik a visszhang, az érték igazán /
hogy halljátok a hangunk túl az élet homokviharán.
Ettől érzem, a sápadt reggelem állomás /
a cél felé, és nagyot lépek, ha bárki elém árkot ás /
vagy szlalomozok örvények közt, stabil a csónak /
a komfortzónán kívül van, de elkönyvelem jónak /
mert mellettem a családom meg a vérem véd meg, ha baj van /
megnyugtató ez az érzés, mint egy altató dalban.
Refrén x2
Ez itt az ÉRZÉS!
