|
|
|
Még emlékszem egy külvárosi házra,
a vén tetőn vígan fütyült a szél.
A földön még a kis Katóka játszott,
ott voltam ifjú, ott születtem én.
Az első bánat girbe-görbe útján
ott jártam ki az élet iskolát.
Most jobban élek, vastagabb a tárcám,
de gondolok rád, elmúlt ifjúság.
Szervusztok emlékek, álmok!
Bolondos, nótás fiúk.
Megőszült, franzstadi srácok,
no, most a tegnapnak intsünk búcsút!
Lassanként vége a dalnak,
és az ablakon benéz a tél.
Minden megy majd tovább,
csak egy pár cimborát
sír majd vissza a franzstadti szél.
De hol van már a boldog ifjú ember,
és hol vagy már te, régi-régi ház?
Van úgy, hogy egy-egy csöndes őszi esten
még álmaimban néha visszajársz.
Te kedves táj, ti zegzugos kis utcák,
a léptem most is gyakran arra visz,
s ha gondjaim az évek sokszoroznák,
te megnyugodni mindig visszahívsz.
Szervusztok emlékek, álmok!
Bolondos, nótás fiúk.
Megőszült, franzstadi srácok,
most a tegnapnak intsünk búcsút!
Lassanként vége a dalnak,
és az ablakon benéz a tél.
Minden megy majd tovább,
csak egy pár cimborát
sír majd vissza a franzstadti szél.
Minden megy majd tovább,
csak egy pár cimborát
sír majd vissza a franzstadti szél.
Szeptember 6.
