|
|
|
A mindennapok ritmusába reppeltem bele,
majd te tehermentesítesz, egyetlen zene.
Muki:
Néha a kevesebb a több, de lehet szarul látom,
eleve levonom a végén, ha az eleje leköt azzal,
hogy alattam szór a bír a dallam, csak úgy, bárhol,
az tart sakkban, hogy nem lehetek ördögök közt angyal,
mégis megtaláltam önmagam, a színpadon, ha tapsoltak,
randomba jöttek lányok, mosolyt csalva az arcomra,
hajtottam az igazit, majd később azért tekertem,
mert a legtöbbnek csak szerep lett a hiányzol meg szeretlek.
Az úton, min veled megy, de csak egy darabig már,
kell hogy tisztán láss, mondtuk a valóság alakít át
olyanná, hogy túllépjek a szavakon, ez tettlegesség,
hiszem amit látok, ilyen vagyok, nincs erre mentség,
de nem állapot, hogy mindenért, én kérek bocsánatot,
örök gyerek maradok felnőttként is, ilyen téren más vagyok,
leperegtek az évek, nevek, számok hidd el,
azóta egy más világot élek, meg látok mint te.
A jóindulat beszél belőlem, olykor azon kapom magam,
hogy bármit mondok neked, minden szavam haszontalan,
de ha szerinted megér ennyit, akkor nyugodtan körözz le,
ezek szemet szemért elvek, de inkább szemet hunyok fölötte.
Refrén:
Ez most robban, roppan majd a súly alatt
mit cipelsz benn a blokkban, napokban
koppan, új marad, a régit dobja
sok van, ritmusra ha dobban a szív,
leírom pár sorban - pár sorban
mert ez minden dalban - minden dalban
ott van...
roppan majd a súly alatt
mit cipelsz benn a blokkban, napokban
koppan, új marad, a régit dobja
sok van, ritmusra ha dobban a szív,
leírom pár sorban - pár sorban
mert ez minden dalban ott van.
ÁdE:
Íme az étrendem, tálalom a szívem mindig két sz-ben,
vállamon ha viszem bánatod, akkor is vétettem,
ha igazat szólt szám, és hazudott a szemem,
mindig éreztem, a helyes ösvény az, amin rég mentem,
végeztem. Itt nincs ég veled csak viszlát,
azért kopiztam a képet nehogy félrekend a tisztát,
amíg élek ezt a listát addig sorolom míg bírom,
mert érted folyik minden, érted porolom papírom.
A lelkem remél, úgyhogy lelkizek a ringben
de egy két pofon képzavar a lelki szemeimben.
Terhekkel tömködne, ki sort sorra rabolt,
én meg verzékkel söpröm le, mit polcomra pakolt
rá az élet. Nézd meg aztán dönts valahogy végre
csak csapj a közepébe ha megégetett a széle
akkor, fel a páncél, csak ne fuss,
kell a hátszél, mert önmagadból tükröt építeni, csakis te tudsz.
Refrén
A mindennapok ritmusába reppeltem bele,
majd te tehermentesítesz, egyetlen zene.
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
