|
|
|
Emlékek stigmák, szabadulnék tőletek,
de nem tudok minden nap veletek ébredek,
kísért a múltam, de feladni nem lehet.
Még érzek mindent a testemen,
minden éjjel újra megélem
minden fuldoklás, ami bántott,
legalább érzed hogy kár volt.
Minden mozdulatom amitől féltem
kicsi voltam és hatalmad volt felettem,
de megnőttem és már látom
hogy el kell engednem.
Fordulj meg és ne nézz vissza rám,
még féltenélek magadtól.
Lehunyt szemmel állsz előttem
megbocsájtanék, de nem merek még.
Képzeletemben mindenki együtt van
tőled tanultam élni, mégis hol vagy?
Messze tőlem, nem látlak,
árnyéka vagy a jónak,
és én elbuktam.
Nyújtsd ki a kezed a szíved a tied
engedd hogy éljek
a véredből vagyok, ne feledd a gyermeked.
A reggel, az este, a sok átvirrasztott éjszaka,
hátha holnap jobb lesz, hátha mást hoz mint a ma.
Az esélyek, a bizalom, a hitem
minden minden úgy fáj nem hagy élni
ó ébresztő telnek a napok az évek távolodunk,
messzebb és messzebb látlak magamtól
és újra félek...
mi lesz ha nem hagyom, hogy megismerjelek
hogy ki vagy te és kivagyok én.
ki nem mondott érzések,
az elfojtott szavak a tettekért.
Kérlek állj fel nézz körbe,
lásd hogy hol vagyunk, s hol lehetnénk.
Fordulj felém hogy megértselek
és most értünk ne csak magadért.
Képzeletemben mindenki együtt van
tőled tanultam élni, mégis hol vagy?
Messze tőlem, nem látlak,
árnyéka vagy a jónak,
és én elbuktam.
Nyújtsd ki a kezed a szíved a tied
engedd hogy éljek
a véredből vagyok, ne feledd a gyermeked.
