|
|
|
| Előadó: | Huzella Péter |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Huzella Péter Zalán Tibor |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Belépett, és bennem hirtelen nagy csönd lett,
Akárha teremtés előtti csönd lenne,
Arca, mint hűvös szirmú elnyugodott fény,
Kezében a sorsom, s a délelőtt
Megtelt ismeretlen ragyogással,
Álltam, s nem törődtem semmi mással,
Már tudtam, hogy ő az, akit vártam.
Belépett, és bennem hirtelen nagy csönd lett,
Tizenhat éves, vagy annyi sem,
A lány, ártatlan arccal, lehet, kíváncsian nézett,
még nem érzett semmit, vagy nem értett, talán,
De megtelt ismeretlen ragyogással,
Állt ott, s nem törődött senki mással,
Már tudta, majd átkarolom szégyenlős vággyal.
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Csak könnyed mozdulat, ahogy kezét kezemre tette,
Árnyék remeg így fáradt levélen,
Hogyan mondjam el neked, te megérintett lélek,
Hogy mennyit szenvedtem, amíg nélküled éltem,
S hallgatott ismeretlen ragyogással,
Tudtam, ő nem volt még soha mással,
Várt engem, s bújt hozzám vacogással.
No lám csak, itt a férfikor delelőjén,
Még elküldi délibábját hozzám az élet,
De gyáva vagyok érte nyúlni,
Hiába hív, csak suttogom, - nem,
Én úgy élek, hogy félek
S távolodik ártatlan ragyogással,
Néma nagy szemmel, könnyes riadással,
A lány, kinek érkezését mindig vártam.
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Ne sírj!
Christine, Christine, Christine,
Ne kérj!
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad, nem lehet,
Christine, Christine,
Én most elmegyek,
Christine, Christine, Christine, Christine, Christine,
Christine, Christine, Christine,
Nem szabad.
Christine,
Nem szabad, nem lehet.
Egyre többet tudhatunk meg a bohóc maszk mögül kikacsintó srácról, aki egy évvel ezelőtt debütált Morionesként és akire rekordidőn belül óriási figyelem szegeződött.
Miközben az előadó Manuellel közös, toplistás featje, a „Voodoo Baba” továbbra is pörög, addig is egy új, igazán személyes szólófelvétellel jelentkezik. Az „ALVAJÁR” egy uptempo, pop-latin-deep house dalnosztalgia, amelyben a gyerekkor keveredik a keserédes jelen vívódásaival, miértjeivel.
„Az ALVAJÁR-t nagymamámmal való kapcsolatom ihlette nagyrészt, a jelenem küzdelmei pedig kiegészítették”
– mondja Bakos Kristóf, azaz Moriones, aki múlt héten ünnepelte első albumának, a ’Tébolyda’ egyben karrierjének is csekély egyéves jubileumát. Az akkor még csak zenéjéről és TikTokról ismert fura hajú fiú azóta három önálló, teltházas koncertet adott Budapesten, legutóbbit éppen a közel 1300 férőhelyes Akvárium Klub Nagyhalljában. Ekkor a bohóc a színpadon meghalt, és ezzel egy új érát indított el, kilátásba helyezve egy új lemez érkezését.
Az „ALVAJÁR” is egy mozaikrész, amelyről a dalszerző bővebben így mesélt
„Unokatestvéremmel forgattuk a videóklipet. Mindenképp egy olyan helyet szerettem volna a szám nosztalgikus kedvessége miatt, ahol gyerekkorom nagy részét töltöttem, és a klipben feltűnő hintaágy az volt. Sokszor átmentem és beszélgettünk mamával, és ekkor a nap mindig odasütött. A kontraszt az csak hozzáadódott a történethez, hiszen a bohóc meghalt, de az albummal minden tiszta lesz. Nagyon durva, mert a klip elején a kisfiú én vagyok, ahogy nézi a jelenem. Azt a részletet unokatesóm egy egyetemi projektjéből vettük ki, ami ráadásul egy 14 éves felvétel, hiszen 2010-ben forgott és valahol megtalálta. Eszméletlen sorsszerűen történik ismét minden és mondhatjuk, hogy minden egyszerű volt, hiszen hazamentünk.”
Az „ALVAJÁR” egyfajta életigenlő figyelmeztetés is, hogy a jelen zsúfoltságában, ha a múltat elfelejtjük és nem tudjuk értékelni a pillanatot, azt később meg fogjuk bánni.
