|
|
|
| Előadó: | Just Dream |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: | Keressük a szövegírót! |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
meguntam már, hogy mindig én vagyok a téma,
hogy elrontottam valamit, és ezért vagyok béna.
ezért lett most vége, nem érdekel mit mondasz,
csak játszol a szavakkal, eközbe azt hiszed, hogy oltasz.
csak nevetek... nem tudok már mit tenni,
vagy nem is akarok, csak végig rajtad nevetni.
mindent lekoppintasz, nem tudsz újat hozni,
ne nehezítsd a dolgom, had tudjak át lapozni.
a barátság már kopott, de adtam még egy esélyt,
mert mindenki kaphat, had érezzed a reményt.
hogy jóvá tehetsz mindent, nincsen több hiba,
de a barátság vizsgáján, nem lesz ott a pipa.
nincsen pótvizsga, nincsen már több miért
rengeteget áldoztam, de már azt sem tudom kiért.
tovább fogok lépni, akárhogy is nézel,
ne gyere többet hozzám, bárhogyan is érzel.
-
bezártam az ajtóm, véget ér több napom,
kinyithatom bármikor, de csak ha én akarom.
ez soha nem lesz jó, ez többé nem lesz régi,
csak egy fénykép, ami a történetet meséli.
-
mikor bajba voltál, egyből hozzám jöttél,
látom már a hálád, a tenyerembe köptél.
naponta váltogatod, épp kire haragszol,
a fejed felett régen, az a bizonyos harang szól,
beütött az óra, többé nem fogom a kezed,
az emlékezetemből folyton törlöm ki a neved.
minden percünk eltelt, nincsen közös jövő,
néha én is csodálom, hogy mire képes az idő.
mit tud még tenni? kit szakít el tőlem?
ki mondja azt nekem, hogy már elég volt belőlem.
ez az élet nevű mese, nem tréfa a felese,
már az égbolt sem mutatja, hol van a szekere.
összetört minden, bennem megszűnt minden hang,
csak a szívem szólít, "soha ne számítson a rang"
fáj kimondani, de meghalt a közös rendszer,
felejtsük el egymást...ja, nekem ez kell.
-
néha úgy érzem, hogy ezt rendbe lehet tenni,
de ahogy meglátlak, ez véget ér és ennyi.
én nem fogok változni, mert ebben nekem nem kell,
most már tehetsz bármit, ez akkor sem érdekel.
elvesztettél haver, lehet nekem fáj ez jobban,
csak egy fénykép maradt, de nem tudom hol van.
így ez jólvan... megint kínozhat az emlék,
a szívem visszahúz, pedig oly régóta mennék.
annyi mindent nyeltem, minden egyes bajod,
én vigasztaltak mikor nem jött össze a napod.
én ott voltam melletted, mikor padlón voltál,
kidobtak téged, emlékszem senkihez sem szóltál.
mégis ott voltam... de te ezt is elfeledted,
az igazi énedet, ezen a napon fel is fedted.
fáj kimondani, de meghalt a közös rendszer,
felejtsük el egymást...ja, nekem ez kell.
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
