|
|
|
| Előadó: | KevinKain |
|---|---|
| Album: | Keressük! |
| Szövegírók: |
Adorján Balázs |
| Keressük a zeneszerzőt! | |
| Kiadó: | Keressük! |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
V1:
a régi szép idők amikről mesélek most nektek
tudom még nem vagyok öreg
de azok a jó gondtalan évek
feledhetetlen emlékek
mikor még nem voltak problémák
fősuli, vagy munka
csak mindenből menjél át
-
és jöhet egy kis pia
tökmindegy whiskey vagy vodka
a lényeg úgyis a társaság
a könyvben újabb várt hasáb
fordulatok nélkül, szabadon, mint az égen pár madár
nem éreztük azt a jövőt, ami a ködben várt reánk
-
nem törődtünk mi mértékkel
de minket ez nem értékel
mer fiatalok voltunk, sok külső és belső értékkel
rengeteg kérdéssel, hogy vajon mi lesz velünk
ha majd egyszer felnövünk
szép jövő áll-e előttünk
vagy csak egyedül kesergünk
-
a múltból újra előveszünk
minden emléket mit temettünk
minden percet felidézünk
de csak a jó maradt meg bennünk
s a rosszra nem emlékszünk
mert ahogy telnek az évek egyre csak feledünk, ja, feledünk
mert ahogy telnek az évek egyre csak feledünk, igen, csak feledünk
R:
már rég nincs arra mentség
hogy miért vesznek el az évek sűrűjében
az emberi kapcsolatok az élet háborgó tengerében
már rég nem vagyunk egység
csak néhány egyszerű ember a világban szétszéledve
az emlékeim közt lépkedve, visszavágyok, de már félek elmúlt
V2:
néha úgy érzem egyszerűen csak elveszek a sűrű éjben
az örök körforgás monoton, de bizonytalan gyűrűjében
épp nem érzem
hogy miképpen
kellene nekem most lépnem
de most senki nincs velem
így egyedül kell döntenem
-
nincs ki megmondja nekem, hogy ezt te most ne csináld
nincsen aki visszatart, ha valami hülyeségbe ugranák
nincsen senki aki velem pár üveg piát lehúzna
valaki aki ha kifekszem, a sínekről lehúzna
-
csak a magány a társam akivel a félhomályban beszélek
saját magam legalább minden vitában megértem
csak regélek a múltról szépen bele az árnyvilágba
odamenekülök s én lehetek a fantáziám királya
-
s amikor a tudatom végül már teljesen elborul
eljön értem az égből a legendás turul
és elvisz egy helyre ahol a szellemem megpihen
s a háborgó lelkem, az égi tűzben égetem, ja
s a háborgó lelkem, az égi tűzben égetem, igen
R:
már rég nincs arra mentség
hogy miért vesznek el az évek sűrűjében
az emberi kapcsolatok az élet háborgó tengerében
már rég nem vagyunk egység
csak néhány egyszerű ember a világban szétszéledve
az emlékeim közt lépkedve, visszavágyok, de már félek elmúlt
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
