|
|
|
V1:
a régi szép idők amikről mesélek most nektek
tudom még nem vagyok öreg
de azok a jó gondtalan évek
feledhetetlen emlékek
mikor még nem voltak problémák
fősuli, vagy munka
csak mindenből menjél át
-
és jöhet egy kis pia
tökmindegy whiskey vagy vodka
a lényeg úgyis a társaság
a könyvben újabb várt hasáb
fordulatok nélkül, szabadon, mint az égen pár madár
nem éreztük azt a jövőt, ami a ködben várt reánk
-
nem törődtünk mi mértékkel
de minket ez nem értékel
mer fiatalok voltunk, sok külső és belső értékkel
rengeteg kérdéssel, hogy vajon mi lesz velünk
ha majd egyszer felnövünk
szép jövő áll-e előttünk
vagy csak egyedül kesergünk
-
a múltból újra előveszünk
minden emléket mit temettünk
minden percet felidézünk
de csak a jó maradt meg bennünk
s a rosszra nem emlékszünk
mert ahogy telnek az évek egyre csak feledünk, ja, feledünk
mert ahogy telnek az évek egyre csak feledünk, igen, csak feledünk
R:
már rég nincs arra mentség
hogy miért vesznek el az évek sűrűjében
az emberi kapcsolatok az élet háborgó tengerében
már rég nem vagyunk egység
csak néhány egyszerű ember a világban szétszéledve
az emlékeim közt lépkedve, visszavágyok, de már félek elmúlt
V2:
néha úgy érzem egyszerűen csak elveszek a sűrű éjben
az örök körforgás monoton, de bizonytalan gyűrűjében
épp nem érzem
hogy miképpen
kellene nekem most lépnem
de most senki nincs velem
így egyedül kell döntenem
-
nincs ki megmondja nekem, hogy ezt te most ne csináld
nincsen aki visszatart, ha valami hülyeségbe ugranák
nincsen senki aki velem pár üveg piát lehúzna
valaki aki ha kifekszem, a sínekről lehúzna
-
csak a magány a társam akivel a félhomályban beszélek
saját magam legalább minden vitában megértem
csak regélek a múltról szépen bele az árnyvilágba
odamenekülök s én lehetek a fantáziám királya
-
s amikor a tudatom végül már teljesen elborul
eljön értem az égből a legendás turul
és elvisz egy helyre ahol a szellemem megpihen
s a háborgó lelkem, az égi tűzben égetem, ja
s a háborgó lelkem, az égi tűzben égetem, igen
R:
már rég nincs arra mentség
hogy miért vesznek el az évek sűrűjében
az emberi kapcsolatok az élet háborgó tengerében
már rég nem vagyunk egység
csak néhány egyszerű ember a világban szétszéledve
az emlékeim közt lépkedve, visszavágyok, de már félek elmúlt
Ez itt az ÉRZÉS!
