|
|
|
(bEba):
Minden ember hibázhat, senki sem tökéletes,
Ha szeretet van nincs olyan hiba amely végzetes,
A megbocsátás erény és tiszteletre méltó,
Ha kapsz egy újabb esélyt, utána már légy jó,
Ne hibázz (ne), ne lépj a rossz ösvényre,
Ez a hosszú távú békének a törvénye,
Tettem dolgokat, miknek nem fogtam fel súlyát,
Ha meg tudsz változtatni, értem kérlek nyúlj át
A rossz oldalra és esküszöm megjavulok neked,
Erőt ad minden nap ha foghatom a kezed,
Mindenkinek üzenem, kit valaha megbántottam,
Akármilyen kis aprósággal neki ártottam:
Sajnálom! De én is ember vagyok,
Nem tehetek róla de változtatni fogok,
De azt még elmondom, hogy nem miattatok,
Van pár személy bennem, kik hívatlanok,
Egyszer csak hirtelen megjelentek,
Nem hitték el, hiába mondtam az embereknek,
Nem találtam helyem, rossz utakon jártam,
A szabadságot kerestem, hát itt van megtaláltam
Hiányzik a szavad és hiányzik minden,
Mára semmivé lett mindaz, miben hittem,
Remélem képes leszel megbocsátani,
Komolyan mondom, nem akartalak megbántani.
(Ref.):
Kérlek még egyszer nézz a szemembe,
Utoljára hadd lássam, mi el lesz temetve,
El lesz feledve csak pár hiba miatt,
Ez sajnos már, mindenre kihat,
Mielőtt cselekszel, nézz magadba,
Ha mélyre jutsz nem ismersz majd magadra,
Ott lakozik egy éned, kit mélyre zártál
És akkor tör majd ki, mikor nem is várnád.
(bEne):
Gyere angyal értem, vigyél el máshová,
Gyere ide kérlek, hátha te okozol változást,
Rossz ember lettem, rosszba fektettem,
Sokszor voltam önző, hogy ami nekem nem volt
Mástól elvettem és a szemem se rebbent,
De már nem bírom tovább önmagam mellett,
Bár régen még tetszett, de eltévedtem,
Túl sok minden volt, mit én nem köszönök de megélhettem,
Léteztem, nem volt mit bevégeztem,
De hogy valami nem stimmel, azt legbelül éreztem,
Tévedtem, mérgeztem magam a kitalált történettel,
Miszerint a jó irányba haladok de végeztem
Ezzel de egyedül ez nem megy,
Kéne egy motiváló, hogy jobb lehessek,
Egy cél (egy cél), hogy lenne mért jobbá válnom,
Mert magányos vagyok és én ezt utálom,
De egyenlőre úgy látom, hogy én azt hiába várom,
Hogy kiálljanak mellettem, hogy legyen több barátom,
Hogy legyen mellettem valaki, kivel én minden bajom megdumálom,
De rájöttem sajnos, hogy túl sokat várok,
Nem mondhatjátok, hogy változni nem próbálok,
Nem mondanátok de mégis én egy szót várok,
Nem érzem, hogy ha ismertek velem jól jártok,
De tudjátok, ha kell tovább várok
(Ref.):
Kérlek még egyszer nézz a szemembe,
Utoljára hadd lássam, mi el lesz temetve,
El lesz feledve csak pár hiba miatt,
Ez sajnos már, mindenre kihat,
Mielőtt cselekszel, nézz magadba,
Ha mélyre jutsz nem ismersz majd magadra,
Ott lakozik egy éned, kit mélyre zártál
És akkor tör majd ki, mikor nem is várnád.
INTERJÚ SZŰCS KRISZTIÁNNAL
2026. augusztus 8-án egy koncert erejéig újra összeáll a Heaven Street Seven a fővárosban. A koncert kapcsán a frontember Szűcs Krisztián válaszolt a kérdéseinkre.
- Egy annyira sikeres karrier után, mint a HS7-é, mivel lehetett kitölteni az életedben keletkezett űrt? A koncertre való felkészülésen túl hogyan telnek mostanában a napjaid?
- Szerencsére már a klasszikus HS7 működése idején is sok mindent csináltam az anyazenekaromon kívül is, és azóta is. A teljesség igénye nélkül az utóbbi tíz évben volt vagy van: Budapest Bár, NAZA, Rájátszás, Szűcsinger, Rühös Foxi, Másnap-est Beck Zolival, illetve természetesen a legfontosabb a szólózenekarom, ami a saját nevem alatt fut, pontosabban Szűcs Krisztián és az Irgalmatlan Nővérek néven.
Írtam zenét színdarabhoz, és most zajlanak a végső simítások a megjelenésre váró novelláskötetemen, aminek Utazás a kegyetlenbe lesz a címe. A legeslegfontosabb pedig, hogy közben lett saját családom, úgyhogy „sajnos” kevés lehetőségem van unatkozni.
- Sokak számára jelentenek jóleső nosztalgiát a Heaven Street Seven dalai, kapcsolnak a nótákhoz szívmelengető vagy épp fájdalmas, fiatalkori emlékeket. Számodra melyik az a (legyen mondjuk 2) olyan dal, amely azonnal visszarepít a régi időkbe és valamiért meghatározó számodra a saját nóták közül?
- Inkább tízet tudnék mondani a minimális belső körben. Talán a két kedvenc HS7-dalom mégis, ha nagyon megerőltetem magam, a Hullik a zápor 2008-ból, amit egyébként több mint tíz évvel korábban írtam, illetve az Úristen, ami az utolsó HS7-lemez utolsó dala volt. Igazából azért ezek, mert mindkettő szinte maradéktalanul megvalósítja azt a mindenkori ideálomat, amit az énekes-hangszeres dal szerintem elérhet, vagyis mondhatnám, hogy
ezek a legjobbak, amire dalszerzőként képes vagyok, legalábbis eddigi munkám során, bár egyik sem tartozik a legnagyobb slágereink közé.
- “Mindenkinek, akinek ez fontos volt, ott a helye a Parkban, mert lehet, most hallhat minket utoljára…” (Orbán Gyula) Hogyan értelmezzük ezeket a sorokat?
- Ahogy le van írva. Én sem látok a jövőbe, ahogy Gyuszi sem, mindenesetre ez egy nagyon kivételes alkalom lesz a közönség számára, és nekünk is.
- Milyen részletet árulhatsz el a Parkos koncertről és milyen érzésekkel készülsz rá?
- Év elején kezdjük majd kitalálni a koncepciót, de az biztos, hogy a slágerparádé mellett elővesszük néhány kis kedvencünket is. Illetve azonkívül, hogy lesz néhány sztárvendég, lesz ezen túlmutató, izgalmas „külsős beavatkozás” is. A legfontosabb persze nyilván a HS7-élmény lesz. Természetesen nagyon várom a koncertet, amiben
a legjobb dolog mindig nehezen körülírható, valami szeretet-energia-hullámzás, ami a legjobb legális drog közönségnek és zenekarnak egyaránt.
- Melyik dalt játszod majd a legnehezebb szívvel és melyiket a leginkább felszabadultan?
- Amit nagyon nehéz szívvel játszanék, azt mondjuk kézenfekvő, hogy egyszerűen nem játsszuk, de ilyen nem nagyon van. Amit szívesen hanyagolnék, az mondjuk a Hip-hop mjúzik című dal, ami a mai napig sem tudom, hogy miről szól. A már említett Hullik a zápor mindenképpen az egyik legfelszabadítóbb érzést kiváltó koncertdal, de említhetném még a Te mesédet, vagy a Hangerőt is.
Fotók: Heaven Street Seven hivatalos
