Hiányzol

Szörnyű álmok gyötörnek, álmomban nem vagy már mellettem,
Egy szobában állunk hárman, de nem választasz most engem,
Lehunyt szemem enyhén könnyes, torkom megfeszül és érzem,
Ahogy elengeded kezem, és legbelül már vérzem,
Meghalt a remény, tovább mentél, de nélkülem
Egykori szíved meleg partján ülök most kihűlten,
Lassú lépted zaját hallom kihalt szobám mélyén,
És könnyem megcsillan egykori közös múltunk képén.

Sűrű erdő tövében üldögél egy gyerek,
Kihalt a szívem, halott partján úgy döntöttem: Megyek!
Eltemetem mindazt, amit egykoron Te adtál,
És elfogadom azt, hogy mást választottál.
Hiányzol! Annyira rossz nélküled élni,
Nem hiszem, hogy tudok, mert félek továbblépni,
Te adtál erőt a szürke hétköznapok nyomorán,
És csak kereslek, csak kutatlak lépteidnek nyomán.

Nem látom a fényt, teljesen romba dőlt a váram,
Pedig emlékszem arra, szívedre mennyi időt vártam,
De most vége egy újabb fejezetnek a könyvben,
Mit eddig szívem írt, s mától írja majd a könnyem,
Mondd, merre vagy? Hangod hallom, de nem látlak,
Mondd, mikor jössz? Tudom soha, de én attól várlak,
Tudd, hogy lesz hely a szívemben számodra,
Tudd, hogy mindig látlak újra az álmomban,

Sűrű erdő tövében üldögél egy gyerek,
Kihalt a szívem, halott partján úgy döntöttem: Megyek!
Eltemetem mindazt, amit egykoron Te adtál,
És elfogadom azt, hogy mást választottál.
Hiányzol! Annyira rossz nélküled élni,
Nem hiszem, hogy tudok, mert félek továbblépni,
Te adtál erőt a szürke hétköznapok nyomorán,
És csak kereslek, csak kutatlak lépteidnek nyomán.

Nem látom a jövőt, magamba temetem a múltam
És ezzel Téged a sötét leple majd eltakar,
De előtte még egy csókot kérek,
Félek a változásról, mindentől mi nélküled lesz
Az élet oly könnyedén repül el, mint az együtt eltelt évek.
Nem láttam mást, csak az arcod
Egyszer az éjszakában lobban a tűz a szememben
És a szívem helyét akkor megtaláltam.
Elszállt fölöttem oly gyorsan, oly magasan az élet,
Szárnyam eltörött, nem érlek utol soha ez az amitől félek.

Sűrű erdő tövében üldögél egy gyerek,
Kihalt a szívem, halott partján úgy döntöttem: Megyek!
Eltemetem mindazt, amit egykoron Te adtál,
És elfogadom azt, hogy mást választottál.
Hiányzol! Annyira rossz nélküled élni,
Nem hiszem, hogy tudok, mert félek továbblépni,
Te adtál erőt a szürke hétköznapok nyomorán,
És csak kereslek, csak kutatlak lépteidnek nyomán.