|
|
|
Némán teltek el az évek felettem,
Annak idején ezen csak nevettem.
Azt hittem, hogy az idő csak áll,
És nem érinthet meg a halál.
De lassan rájövök milyen rosszul éltem,
Eltemetett a múltam mire feleszméltem.
És felfogom lassan mi mennyit is ér,
Tudomásul véve, hogy kötelez a vér.
Mert a család nálam nem ért partot,
Pedig elcserélném azt a kudarcot.
Mi bennem életnek hazudja magát,
Fájdalom járja át mindegyik szavát.
De elevenné válik a szemeim előtt,
Hisz talán már a fejem is be nőtt.
És látni kezdem mit ezen nyertem,
Hinni amiben eddig nem mertem.
Érezni, amit eddig csak láttam,
Amit csak másokban csodáltam.
Most azonban ahogy magamhoz tértem,
A világ nagy dolgait azt hiszem értem.
És elhiszem, hogy az idő rajtam is fog,
Öregszem még ha, hülye is maradok.
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
