|
|
|
Én szavakba önteném, de a szó itt kevés,
Félelemmel tölt el az ösztönös rettegés.
Hisz, mi lesz így velem nélküled mától,
Hogy messzire szaladok a jelen szavától.
Te voltál nekem ki elhozta az álmot,
Téged hívtunk gyógyítani a világot.
Mikor már régen semmink sem volt,
Mikor a világunk miattunk haldokolt.
S mi hittük, hogy helyettünk csodát teszel,
S bármit is hibázunk, Te mindig ott leszel.
Vigyázol ránk, mint egy állhatatos angyal,
S lelkünket őrzöd rímekbe foglalt szavakkal.
De változott s valami már nincs feldobott érem,
Hisz megmondtad előre feketén fehéren.
Hogy nagy dolgokat én hiába is kérdek,
Hisz eltöröl mindent majd az önös érdek.
Pedig hatottál férfire, gyerekre, s nőre,
S mindenki emlékszik arra az időre.
Mikor a Bad klipjében simán bőrig áztál,
S bármit is csináltak a listákon tanyáztál.
És akkor ott abban a kórházban ketten,
Már csordogált a vér a táncparketten.
Pedig pont akkor, ahogy előttem álltál,
Már mindenkinél magasabban jártál.
Én hitten, hogy a siker majd gyönyörré nemesül,
És boldogan élhetsz hiszsosem vagy egyedül.
De a sors csúnyán belépett a képbe,
S az álmaim házának ajtaját letépte.
Hittem, hogy majd egy darabig együtt megyünk
Pedig szóltál, hogy majd nem foglalkoznak velünk.
Megmondtad előre, hogy mi lesz a vége,
S most könnyes szemmel nézek az égre.
Pedig mióta élek én nem láttam ám olyat,
Hogy végleg megrengeted a világomat.
S ma, már amihez Veled gyáva voltam bánom,
Nyugodj hát örökre drága barátom!
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
