|
|
|
Csalódnom kellett ma is pár ökörbe,
Verset írnék most, de a düh ránt ökölbe.
Már nem izgat, ha többé senki sem vesz ölbe,
De egy dobásuk van még és meg lesznek ölve!
Én legbelül mindig a Bushido-t valltam,
De ezek gúnyt űznek belőlem, röhögnek rajtam.
Mert nem látták milyen, ha a dühömtől vér folyt,
Majd lemossa a látvány-e kaján kis mosolyt!
A szemükben cinikus káröröm ragyog,
Lebecsülve hiszik, hogy esélytelen vagyok!
Pedig, ha tudnák, hogy nekem az a kéj,
Ha azt hiszik, köszönőviszonyba sincs az esély!
Támadt már rám a tietekből verődött falka sok,
Egyedül mind gyávák vagytok, mint a farkasok!
A szemeikből ki is aludtak gyorsan a fények,
Ha rám támadtok, ezek a következmények.
És, ha azt hiszitek, hogy ez csupán látszat,
Had induljon útjára hát a véres vadászat!
Azt hiszitek jó poén, hogy ellenségek lesztek,
De a Bruce Willis filmekből rossz példát vesztek!
Mert ha tényleg magatok ellen fordítotok,
A kegyelmemre már nem nagyon lesznek okok.
És nem segítenek ellenem a divatos gyógyszerek,
A véremben ivódtak régen a gyilkos módszerek!
Nem vagytok többek csak pár nagyra nőtt kaki,
De ellenem nem véd meg majd a Kawasaki!
És kímélet a játékban majd nem nagyon adódik,
A mocskos vérfürdő csak tovább folytatódik!
Fullasztóan fogynak majd egyre csak a terek,
Pattanásig feszülnek bennetek az erek.
Egymást marjátok, majd míg én fölényesen nyerek,
Most egyedül legyen nagypofád hülye gyerek!
A jövőtök kapcsán, viszont most én sorsot húzok,
S bár itt a Lakat én vagyok, de Ti adjátok be a kulcsot!
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
