|
|
|
Egy fekete tengerből lopott hajszál,
Amit egy manó hozott nekem,
Kis dobozba gyűjtöm, elteszem.
Egy életszagú pillanatnyi hazugság,
Napok mennek, levonni nincs mit,
Nincsen tanulság.
Minden kincsem sincsen egyben
Elszórva a víz tükrében,
A föld alatt, életszagú hangulat.
Cigányútra ment a cékla
Mennék én is, ha lehet még ma
Elrohannék, bujdokolnák
Ágyba bújnék, menetelnék
Színészkednék, mint egy vándor
Bevallom, be is rúgnék párszor
Ha megunnám, továbbállnék
Perui nőt cirógatnék
A méhébe visszaszállnék
Vízben úszva kiabálnék
Bálnák hátán csendben ülnék
Árvák száján sikolthatnék
Derűt-borút váltogatva
Lerogynék a Duna partra
Kábulatból ébrednék fel,
Mikor végre mérhetném fel,
Milyen szép az ébredésed.
Virágzásod, moccanásod,
Mokka csúszik, nevetésed,
Röppenésedhez láncolva,
Röppenésedre táncolva.
Átmázolva hétköznapok,
Rét közepén ellágyulok,
Nászod alatt.
