|
|
|
Volt egyszer egy mesebeli álmom.
Azt álmodtam: te leszel a párom.
Te leszel a földi mennyországom, az imádságom, a boldogságom.
Istenem, de kár, hogy felébredtem.
Boldogságom hiába kerestem,
és azóta elkerül az álom,
s a bánat útját magamban járom.
Álmomban egyszer a szíveddel beszéltem őszintén,
azt súgta: "Légy enyém, csak néked élek én!"
De elszállt az álom, s én hiába várom, hogy jöjj felém,
tudom, hogy nincs remény, megöl a szenvedély.
Én tőled tanultam szeretni, szeretni úgy, igazán.
Én tőled tanultam nevetni,
én imádtalak, én csodáltalak,
de néked mindez már semmi,
kacagsz, ha eszedbe jut.
Te nem tudtál szívből szeretni,
te nem hitted el, hogy boldog leszel.
Én álmomban egyszer a szíveddel beszéltem őszintén,
azt súgta: "Légy enyém,
csak néked élek én!"
Én tőled tanultam szeretni,...
...csak néked élek én!"
Ez itt az ÉRZÉS!
