|
|
|
Még mindig fázom,
ha nem ringatsz el,
már rég csak álom,
hogy itt ébredsz fel.
Még ülök az ágy szélén,
egy tavaszi nap végén,
s azt hiszem, jól vagyok.
Már zárva az ablak jól,
de távol az ajtótól
érzem, hogy megfagyok.
Nem jössz rég,
tudom én.
S talán mondhatnám, hogy minden rendben már,
hiszen rég nem várlak.
Bár valami úgy is fáj,
ha ezeregy év elszáll:
az, amit máig érzek:
Még mindig fázom, (gyere, újra légy közel!)
ha nem ringatsz el, (gyere, hozd az álmom el!)
már rég csak álom, (gyere, újra légy közel!)
hogy itt ébredsz fel. (Gyere, hozd az álmom el!)
Már az idegen reggelben
– úgy, ahogy kinn, úgy benn,
a szívem is jéghideg.
Rég elvitt a forgószél,
a tavasz is máshol ér,
hát maradok nélküled.
Nem jössz rég….
Még mindig fázom….
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
